2024. május 6. - Ivett, Frida

Üléseznek az igazságszolgáltatási tanácsok

Megkezdődött az igazságszolgáltatási tanácsok európai uniós szervezetének közgyűlése csütörtökön Budapesten, a kétnapos tanácskozáson sok szó esik a nemzetközi igazságügyi együttműködés fontosságáról - közölte Lomnici Zoltán, az Országos Igazságszolgáltat
2008. május 22. csütörtök 14:45 - Hírextra
Az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózatának (ENCJ) gyűlésén 33 ország mintegy 100 vezető igazságszolgáltatási tisztségviselője vesz részt - mondta el az OIT és a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Tájékoztatása szerint Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a konferencián mondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy míg 3-4 évvel ezelőtt átlagosan két-három évig tartott egy per a Legfelsőbb Bíróságon, addig ezek az ügyek ma 6-8 hónap alatt fejeződnek be. A jövőben azonban például a közigazgatási pereket 3 hónap alatt szeretnék lezárni, ezt egy készülő törvénytervezetben is rögzítik majd.

Lomnici Zoltán beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar igazságügyi szervek a legfüggetlenebbek a világon, mivel a tárcavezetőnek sehol sincs olyan kevés befolyása a bíróságok működésére, döntéseire, mint Magyarországon. A politikának semmilyen befolyása nincs az igazságszolgáltatásra - mutatott rá az elnök.

Az ENCJ alapító okiratát tavaly írták alá Hágában. Első - budapesti - konferenciáján több olyan téma szerepel, amelyekben akár nemzetközi megállapodások is születhetnek, mint például a szervezett bűnözésről - ennek visszaszorításában nagy szerepe van az országok együttműködésének.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását