2024. április 20. - Tivadar

Csézy szerint előnyös a lassú szám

Csézy szerint előnyös, hogy lassú, klasszikus hangvételű dallal indul az Eurovíziós Dalversenyen. A magyar induló a csütörtöki középdöntő előtti utolsó próba kapcsán nyilatkozott az MTI-nek.
2008. május 22. csütörtök 18:18 - Hírextra
- Mindenképpen előny, hogy lassú dallal indulok. Azt látom, hogy az a klasszikus hangvétel, a visszatérés az Eurovízió alapjaihoz, amit mi képviselünk, az tetszik a közönségnek. Ráadásul egy lassú dalt hitelesebben is tudok előadni - mondta Csézy.

Az énekesnő szerint a próbák eddig jól sikerültek, a visszajelzések is jók voltak. Számára a legfontosabb, hogy megfeleljen a magyar rajongóknak - tette hozzá.

Különösebb meglepetéssel nem készül a műsorban, pont az egyszerűségével adhat többet a dala. Azon fog dolgozni minden erejével, hogy bekerüljön a döntőbe - hangsúlyozta Csézy.

Az énekesnő elsősorban a határon túli magyarok szavazataira számít, mint mondta, eddig is nagyon sok támogatást kapott a Magyarországon kívüli magyarlakta területekről. Az énekesnő ugyanakkor úgy látja, hogy a nyugat-európai államokban is sikert arathat ez a dal. A szabályok szerint Magyarországról nem lehet a magyar dalra szavazni.

Csézy Gyertyaláng (Candlelight) című dalával indul a megmérettetésen. Az angol nyelvű dalba két magyar sort is becsempész majd az énekesnő.

Csütörtökön a dalverseny negyvenhárom indulója közül tizenkilenc ország versenyzője lép színpadra. Az MTV által is közvetített adás magyar nézői a következő országokra szavazhatnak telefonon: Izland, Svédország, Törökország, Ukrajna, Litvánia, Albánia, Svájc, Csehország, Fehéroroszország, Lettország, Horvátország, Bulgária, Dánia, Grúzia, Málta, Ciprus, Macedónia, Portugália.

A keddi első elődöntőből tízen már bekerültek a szombat esti végső megmérettetésre, köztük Oroszország versenyzője, Gyima Bilan, aki Edvin Marton virtuóz hegedűkísérete és Jevgenyij Pljuscsenko olimpiai bajnok műkorcsolyázó előadása segítségével hódította meg az európai közönséget. A szombat esti döntőn 25 előadó versenyez majd a közönség szavazataiért.

A dalverseny legfiatalabb résztvevője a 16 éves albán énekes, Olta Boka, a legidősebb a 75 éves Ladislav Demetterfys, a Horvátországot képviselő együttes tagja.

Az angol fogadóirodák szerint jó esélyei vannak a magyar dalnak a döntőbe jutásra az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, a bukmékerek szerint Oroszország lesz az idei befutó.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Don Caló
2008. május 22. 23:33
"Budapest  Kiesett Csézy (28) az Eurovíziós Dalfesztivál versenyéből! A magyar énekesnő nem volt elég az európai közönségnek, a 19 elődöntős közül nem került be a legjobb tízbe. Ám Csézy sikertelensége ellenére is lesz magyar a döntőben, Edvin Marton ugyanis a keddi elődöntőből továbbjutott ukrán versenyző, Dima Bilan mögött hegedül.

Bármennyire is bízott benne, nem került az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe Csézy. A verseny magyar indulójának Candlelight című dala nem szerepel majd a szombati nagydöntőben. Lehet, hogy mégiscsak magyarul kellett volna énekelni?
 Sokan kérdezik tőlem, miért nem magyarul énekelek, általában nagyon tetszik a magyar szöveg dallama, hangzása mindenkinek, anélkül, hogy értenék, miről van benne szó. Ezért mutatok meg négy sort magyarul, de továbbra is azt gondolom, hogy a popzene nyelve az angol  nyilatkozta Csézy a Blikknek még az elődöntő előtt.
Persze Csézy maga sem bízott abban, hogy továbbjut, a magyar hátország sem támogatta. Már a hazai döntő után egyöntetűen támadták őt, hogy a szavazás manipulálásával nyert, így nem is lehet esélye Belgrádban.
Én elsősorban arra számítok, hogy úgy sikerül előadni a dalomat, ahogy megálmodtam. Ha ez így lesz, már elégedett leszek  árulta el még szerdán. Csézy az utolsó napokat kemény próbákkal töltötte, a szervezők ugyanis naponta többször is elpróbáltatják a versenyzőkkel a műsort, hogy a kamerák semmiről ne maradjanak majd le az élő adáson.
A magyar énekesnő azt is elárulta, a finnek rockbandája, valamint az izraeli és az orosz versenyző tetszett neki a legjobban, miközben a nemzetközi fogadóirodák a svéd Charlotte Perrellit tartják a legesélyesebbnek, aki 1999-ben egyszer már megnyerte a versenyt.
"
Don Caló
2008. május 22. 23:22
Nem néztem, de úgy "értesültem" az imént, hogy hátrányosan végződött az "előnyösnek" várt... ;-P
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását