2024. május 11. - Ferenc

Kovács Katalin Sárival folytatja

Kovács Katalin megerősítette, hogy Sári Nándornál folytatja felkészülését a pekingi olimpiára. Az MTK 23-szoros vb-győztes kajakosa - olimpiai bajnok párostársa, Janics Natasa után bő egy évvel - kedden szakított edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal.
2008. május 21. szerda 09:23 - Hírextra

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján olvashatók szerint a klasszis közölte döntését Baráth Etele elnökkel és Angyal Zoltán szövetségi kapitánnyal, egyúttal megköszönte korábbi trénerének a 13 éves közös munkát és mint jelezte, "az elmúlt évtized sikereinek kovácsaként becsüli és tiszteli Fábiánné Rozsnyói Katalint."

"Nem ért váratlanul Kati lépése, hiszen ez már hónapok óta a levegőben lógott" - mondta az MTI-nek Angyal. "Amióta kijelentette, hogy ismét Janiccsal akar párost menni és el is kezdték a közös munkát, fokozatosan eltávolodtak egymástól a duót ellenző Fábiánnéval. A feszültség egyre csak nőtt, s a múlt heti, milánói Európa-bajnokságon szinte már tapintható volt."

A kapitány hozzátette: reméli, hogy Kovács lelki békéje helyreáll és nyugodtan tudja folytatni a felkészülést az ötkarikás játékokra, mert most ez lenne a legfontosabb.

Az Eb-n vasárnap 500 m egyesben diadalmaskodó sportoló Szegeden folytatja edzéseit, amelyeket az eddig férfi kajakosokkal foglalkozó Sári irányít majd.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség több szakmai testülete és elnöksége az idény folyamán már többször foglalkozott a női kajak szakág felkészülése kapcsán megfogalmazódott kérdésekkel, ám az érintettek elhatározásáig nem kívánt a folyamatba beavatkozni. Az elmúlt évtizedek gyakorlata is azt mutatta: akkor járt el helyesen a szövetség vezetősége, amikor elkerülte, hogy hatalmi és adminisztratív eszközökkel befolyásolja a sportolók és az edzők munkáját.

A MKKSZ ezt követően is mindenben támogatja mind Kovács Katalin, mind a Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjában maradt klasszis versenyzők munkáját, és a legjobb feltételeket biztosítja a számukra az olimpiai sikerek érdekében. Az elnökség - a szövetségi kapitány bevonásával - minderről részletes egyeztetést tart a testület szerda délutáni ülésén.

Az MKKSZ garantálja a válogatás folyamán az egyenlő feltételeket, így az olimpiai csapat kialakításakor kizárólag a pályán nyújtott teljesítmény a meghatározó. Az első olimpiai válogató verseny a június 5. és 7. között sorra kerülő szegedi MOL Világkupa, a második ötkarikás válogató a június 27-től 29-ig tartó országos bajnokság.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását