2024. május 8. - Mihály

Átadták a tízezredik Kaposvár Kártyát

Ünnepélyes keretek között adták át a tízezredik Kaposvár Kártyát kedden a somogyi megyeszékhely Tourinform irodájában.
2008. május 20. kedd 18:27 - Hírextra

Szita Károly (Fidesz) polgármester ez alkalomból emlékeztetett arra, hogy 2005 őszén - Zalaegerszeg után az országban másodikként - vezették be a kártyát azzal a céllal, hogy a kaposváriak ezáltal is jobban kötődjenek a városukhoz.

Akkor még csak az állandó lakosok válthatták ki a sportolásra, szórakozásra, sport- és kulturális rendezvényekre, valamint 67 üzletben kedvezményes vásárlásra igénybe vehető, 20 és 50 százalék közötti árengedményt nyújtó kártyát - mondta a polgármester. Hozzátette, hogy egy évvel ezelőtt bővítették az igénylők körét, a helybeliek mellett minden, Kaposváron tanuló diák számára lehetővé tették az ezer forintért kiváltható kártyát.

A tízezredik Kaposvár Kártya tulajdonosa is ez utóbbiak közé tartozik. A mernyei Simon Edina, aki a Kaposvári Egyetem hallgatója, elmondta: azért váltotta ki a kártyát, mert nagyon szeret úszni, és így 30 százalékkal olcsóbban tudja megvenni az uszodabérletet.

Az ünnepélyes átadáson Szita Károly köszöntötte a tízezeregyedik Kaposvár Kártya tulajdonosát is, a kaposvári Hőlaki Petra Katalint, aki az olcsóbb színházbérlet miatt váltotta ki az igazolványt.

A Kaposvár Kártya töretlen népszerűségnek örvend, az idén négy hónap alatt már ezren váltották ki - hangsúlyozta Mayerné Bocska Ágnes, a Tourinform iroda vezetője.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását