2024. április 19. - Emma

Mi lesz veled, Jóska?

A főváros egyik legpatinásabb gimnáziumát fenyegeti komoly veszély, ha hihetünk az aggódó tanároknak. Akik a Fidesz képviselője szerint alaptalanul aggódnak, az iskolát a kerület részéről nem fenyegeti veszély: ők a fővárosban nem bíznak, és nem tesznek g
2008. május 15. csütörtök 14:59 - Szalay Gergely
A történet nem lenne különösebben izgalmas (rendkívüli semmiképp): a jó nevű József Attila Gimnázium („Jóska”) fenntartásához egyre kevésbé fűlik az újbudai önkormányzat foga. Így az a döntés született, hogy az üzemeltetést átadnák a fővárosnak. Budapest önkormányzatának sok mérlegelési lehetősége ebben a kérdésben nem volt, jogszabály kötelezi a feladat átvételére. A hogyanra nézvést viszont már nincsenek szabályok.

Diákok, tanárok szétosztva, iskola bezárva

Így az a döntés született, hogy a diákokat ugyan átveszik, de magára az intézményre köszönik szépen, nem tartanak igényt. A diákokat szétosztanák a többi fővárosi fenntartású gimnázium között, az iskolát pedig ilyeténképp bezárnák. Ez a megoldás viszont az iskola alkalmazottainak és Újbudának sem tetszett – nem utolsó sorban azért sem, mert a gimnázium hatvan éves fennállása alatt komoly presztízst vívott ki magának, az idei születésnapi ünnepségen is a magyar közélet számos jeles személyisége jelent meg, egykori Jóska-diákként.

Így arra a megállapodásra jutottak a politikusok, hogy kerület és főváros felesben finanszírozza tovább az intézményt: a nem újbudai diákokért fejenként és évente nyolcvanezer forintot fizet Budapest – ami némiképp tehermentesíthetné a kerületet. Az elképzelést minden párt támogatja, az oktatási és a pénzügyi bizottságok hivatalosan is az előterjesztés mellett állnak, így meg lehet szavazni, és a problémák megoldódnak.

Felborult erőviszonyok, sértődött ellenzék

Ha. Az új rendszer elfogadásának feltétele ugyanis az lenne, hogy az erről szóló rendeletet az újbudai közgyűlés megszavazza. Ha ez elmarad, automatikusan a korábbi rendelet marad érvényben – azaz az önálló fenntartás nyűgére nem vágyó főváros kapja az iskolát. A rendeletet április 30-ig kellett volna Újbudán megszavazni – erre azonban még nem került sor.

És itt keveredik a képbe a politika: az önkormányzatban viszonylag egyenlőek az erőviszonyok: a 38 fős testületben a kerületet vezető MSZP-nek és SZDSZ-nek összesen 18 képviselője van, egy korábban szabaddemokrata képviselő ugyanis függetlenné vált. Ez a létszám azonban nem elegendő ahhoz, hogy érdemi döntéseket hozhassanak. Egy érvényes szavazáshoz a képviselő-testület felének plusz egy főnek kell szavaznia – ami pont eggyel több a 18-nál.

Korábban kétszer is (április 17-én és 29-én) próbálták tárgyalni az ügyet, azonban az ülések tragikomikus fordulatot vettek: bár harmincnégyen megjelentek, csak tizennyolcan szavaztak a napirendről (értelemszerűen a koalíciós pártok tagjai): az ellenzék nem, sőt: egyáltalán nem szavaztak. Így nem volt határozatképes az ülés, a napirendet nem fogadták el, tárgyalni nem tudták. Márpedig a napirend egyik pontja lett volna a gimnázium ügye. Amiről így szintén nem tudtak tárgyalni.

A képviselőtestület fideszes tagja  - nem mellesleg szintén jóskás apuka  -, Jankó István lapunknak elmondta: a nem szavazásnak elvi okai vannak. Álláspontjuk szerint Molnár Gyula polgármester eddig az ellenzéki felvetéseket figyelmen kívül hagyva irányította a kerületet, kihasználva a vezetés többségét. Most a jobboldali ellenzék nem kíván segíteni neki, mert ezzel a korábbi, őket sértő gyakorlatot hagynák jóvá – érvelt a politikus. Arról nem is beszélve, hogy őket teljes mértékig nem győzte meg a főváros ígérete: akkor lennének nyugodtak, ha minimum tíz évre garantálnák az iskola fenntartását. Erről pedig nincs szó. Ha nem szavazzák meg a napirendet, akkor sem történik az iskolával semmi – mondta: a kerület folytatja a munkát, a költségvetési források ehhez adottak. Abban ráadásul konszenzus is van a pártok között, hogy az iskolát nem akarják bezárni. Arról, hogy ma megszavazzák-e a napirendet, nem tudott nyilatkozni.

Csata a Jóskáért

A helyzet azonban nem elég megnyugtató – mondta Juhász András tanár, aki komoly harcba kezdett az iskola megmentéséért: többek között internetes petíciót is indított az intézmény megmentéséért, ezt eddig mintegy 850 ember szignálta.

A pártok közti elvi konszenzust ő is látja, ugyanakkor érvelésükben akkora különbségek vannak, hogy nem pontosan tudja, kinek mit higgyen el. Az iskola bezárásának veszélyétől komolyan tart – tekintettel a máig hatályos korábbi rendeletre. A bizonytalanság ráadásul egyáltalán nem használ senkinek sem: felelős szülő nem íratja gyerekét olyan iskolába (függetlenül annak eredményeitől és presztízsétől), aminek fennmaradása bizonytalan. Épeszű tanár pedig ilyen helyzetben nem mond nemet, ha máshonnan találják meg álláslehetőséggel – így szép lassan a diákok és a tanárok is eltávolodhatnak az iskolától, amihez pedig sokan kötődnének, igen erős érzelmi szálakkal.

Ezt is próbálják hangsúlyozni azok a tanárok, szülők, és diákönkormányzati képviselők, akik megjelennek a testületi ülésen – hátha a politika egy kis időre foglalkozik az ő problémáikkal és gondjaikkal is, a szokásos egymásramutogatás helyett.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását