2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Minden egér (még mindig) szereti a sajtot

Pénteken délelőtt kétszázadszor játsszák a Budapest Bábszínházban a Minden egér szereti a sajtot című színjátékot, amelyet Urbán Gyula írt és rendezett - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
2008. május 14. szerda 20:20 - Hírextra
A bábszínház közleményében emlékeztet arra, hogy Urbán Gyula gyermekeknek szóló bábjátéka mára klasszikussá lett: 1973-as megszületése óta a külföldi színpadokat is meghódította. A most látható színrevitelnek tizenhárom éve volt a premierje, a felújítást pedig több mint egy esztendeje mutatták be.

A szürke és fehér egerek ellenségeskedésével szembeszegülő szerelmesek, afféle egérke-Rómeó és egérke-Júlia - ezúttal nem tragédiába torkolló - históriájához Orosz Klaudia tervezte a bábokat.

Urbán Gyula az Astra marionettegyüttesben kezdett bábozni. A prágai Művészeti Akadémián 1963-ban szerzett bábrendező-dramaturg diplomát. A prágai Károly Egyetem magisztere, a Budapest Bábszínház rendezője. Volt vendégprofesszor Venezulában, Dániában, Spanyolországban. Színműveit, rádiójátékait rendszeresen játsszák bel-, és külföldön. Jelentkezett verseskötetekkel és regénnyel is. A Bábjátékos Egyesület elnöke.

Főbb rendezései: Odüsszeusz, a tengerek vándora, Kalevala, Ramajana, János vitéz. Saját bábdarabjai: A kacsalaki rejtély, Nagy bújócska, Minden egér szereti a sajtot, Párnamesék és Az iskolamester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását