2024. május 7. - Gizella

Rui Costa nem rúg többet labdába

Befejezte pályafutását Rui Costa, a portugál labdarúgás korszakos alakja. A 36 éves futballista a vasárnapi bajnoki zárófordulóban búcsúzott a sportágtól, emlékezetes módon, hiszen csapata, a Benfica a lisszaboni Luz-stadionban 50 ezer néző előtt 3-0-ra v
2008. május 12. hétfő 16:06 - Hírextra
"Visszavonulni szurkolóim előtt, büszkeségtől telve, maga a boldogság" - fogalmazott az irányító középpályás. "Ugyanakkor szomorúságot is érzek, keveregnek bennem az érzelmek, és azt hiszem, büszke lehetek a karrieremre."

Costa a válogatottságtól a 2004-es Eb után köszönt el, miután 94 alkalommal viselte a nemzeti csapat szerelését és 26 gólt szerzett. A fővárosi klubhoz tavaly tért vissza, előtte tizenkét esztendőn át Olaszországban játszott. A Fiorentinánál 1994 és 2001 között szerepelt, ez alatt három olasz kupát nyert, majd öt szezont töltött el a Serie A-ban az AC Milan focistájaként, ez utóbbi minőségében itáliai bajnok lett 2004-ben, klubszinten pedig a 2002/3-as idényben volt részese a csúcssikernek, amikor is a milánóiakkal megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Emellett volt európai Szuperkupa-győztes, olasz Szuperkupa-győztes, portugál bajnok, kupagyőztes és Szuperkupa-győztes, a nemzeti válogatottak tagjaként pedig 1991-ben ifjúsági világbajnok, 2000-ben felnőtt Eb-bronz-, 2004-ben pedig Európa-bajnoki ezüstérmes.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását