2024. március 29. - Auguszta

Az orvosok nagyobb eséllyel lesznek öngyilkosok

Az amerikai orvosok körében a nőknél száz, a férfiaknál hetven százalékkal nagyobb öngyilkossági kockázatot talált egy korábbi felmérés, mint az átlaglakosságnál. Mivel a tendencia évek óta nem javul, az amerikai televíziós állomások e héten kezdik vetíte
2008. május 12. hétfő 14:22 - Hírextra
Az orvosok nemcsak mások életének megmentésében, de sajnálatos módon saját életük kioltásában is eredményesebbek. Az Amerikai Orvosi Szövetség két éve indította el az öngyilkosságok megelőzését célzó kampányát. Azt remélték, hogy a depressziójukat és más pszichiátriai problémájukat félelemből, vagy szégyenből eltitkoló orvosokat rá tudják bírni, hogy kérjenek segítséget.

Az öngyilkossági arány azonban nem változott az elmúlt két évben sem, továbbra is 300-400 orvos követ el öngyilkosságot évente az öngyilkosságok megelőzésére létrejött amerikai alapítvány (American Foundation for Suicide Prevention) adatai szerint.

Ezért döntöttek úgy, hogy az amerikai pszichiáterek szakmai kollégiumával és egy antidepresszánsokat gyártó céggel közösen új programot indítanak. Ennek része a héten műsorra kerülő, Néma küzdelem című dokumentumfilm is. Az Egyesült Államok lakossága körében 100 ezer nőre 23, míg 100 ezer férfira 6 öngyilkosság jut a kormány legutóbbi adatai szerint.

Az átlagemberek öngyilkossági kísérlete legtöbbször sikertelen, míg az orvosok tudják, hogyan lehet eredményesen elkövetni az öngyilkosságot - mondta Erika Frank, aki az orvosok egészségi állapotát kutatja.

A depressziós orvosok gyakran alkalmaznak öngyógyszerezést, de nem mennek pszichoterápiára, mely segítene megbirkózniuk a háttérben lévő problémáikkal - véli Glenn Siegel, aki Chicago külvárosában vezet egy programot, mely szerfüggéssel, depresszióval és egyéb pszichiátriai problémákkal élő orvosokat kezel.

Dániában tavaly jelent meg egy tanulmány, mely több öngyilkosságot talált az orvosok között, mint húsz egyéb szakma képviselői, például ápolónők, gyári munkások, általános iskolai tanárok, cégvezetők és építészek közt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását