2024. október 14. - Helén

Indulhat a jelölési eljárás az új médiakuratóriumi tagokról

Az Országgyűlés elnöke egyeztet a frakcióvezetőkkel, mielőtt elindítaná az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), illetve a közmédiumok kuratóriumi elnökségének kiegészítésére vonatkozó jelölési eljárást. A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a szocial
2008. május 8. csütörtök 12:48 - Hírextra
Szili Katalin a házbizottság ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, az MSZP kezdeményezte, hogy - a médiatörvény értelmében - a kuratóriumokat összesen 13 taggal egészítsék ki a kormányoldal és az ellenzék arányainak megváltozása miatt.

Hozzátette: mielőtt elindítaná a jelölési eljárást, jövő kedden egyeztet a frakcióvezetőkkel.
Répássy Róbert (Fidesz) szintén a házbizottság ülése után elfogadhatatlannak nevezte az MSZP kezdeményezését és közölte, azt a Fidesz nem támogatja. Úgy fogalmazott, minden képzeletet felülmúl, hogy a szocialistáknak így hét delegáltja lenne például a Magyar Televízió kuratóriumában, a Fidesznek viszont csak három. Ha ez megvalósul, súlyosan kiegyensúlyozatlan lenne a média felügyelet - vélekedett.

Mint mondta, azért sem támogatják a kuratóriumok bővítését, mert ha később esetleg az SZDSZ visszatér a koalícióba, akkor az további kiegészítésre vonatkozó igényeket hozhat.

Mivel az SZDSZ delegáltjai május elsejétől - a párt koalícióból való kilépésétől - az ellenzéki oldalhoz számítanak a törvény alapján ismét egyensúlyba kell hozni a két csoport létszámát: a most tíztagú testületek közül a Magyar Rádió (MR) és a Magyar Televízió (MTV) kuratóriuma 14, a Duna Televízióé pedig 12 fősre duzzadna.

Az MR tulajdonosi testületébe Marosi Györgyöt és Szente Pétert, az MTV-hez Kozák Mártont és Rajk Lászlót, a Duna TV-hez pedig Székely Gabriellát delegálta a liberális párt.

A jelölés időpontjának fontosságát az adja, hogy az MTV most futó elnökválasztási körében a kuratóriumi elnökség május 23-án tesz kísérletet, hogy a törvényben előírt kétharmados aránnyal közmédium-vezetőt jelöljön, márpedig a kiegészítés után a három fideszes és egy KDNP-s delegált már nem képes egyharmadnál nagyobb voksaránnyal blokkolni a döntéshozatalt.

A médiatörvény ugyanakkor csupán lehetőségként említi az ORTT létszámának emelését, hiszen ott - éppen azért, hogy az elnök támogatása nélkül egyik oldal se szerezhessen többséget - eltérő súllyal esnek latba a voksok.

Így a koalíciós kilépés - és Tímár János SZDSZ-delegált ellenzékivé minősítése - után az MSZP által jelölt tagnak négykilenced, a többieknek egy-egykilencednyi szavazata van.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását