2024. április 19. - Emma

Sólyom László szerint Baka András a legjobb

Sólyom László köztársasági elnök meggyőződése szerint Baka András a legalkalmasabb jelölt a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére; az államfő reméli, hogy amikor az Országgyűlés a jelöltjéről szavaz, minden szempontot mérlegel, és a magyar igazságszolgált
2008. május 7. szerda 07:20 - Hírextra
Kumin Ferenc azzal kapcsolatosan nyilatkozott, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a nap folyamán úgy döntött, nem támogatja Baka András főbírói jelölését.

Sólyom László meggyőződése szerint Baka András a legmegfelelőbb jelölt. Ezt támasztja alá, hogy egy korábbi beszélgetés során Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is támogatta az államfő jelöltjét - mondta az elnöki hivatal főosztályvezetője.

Kumin Ferenc hozzáfűzte: az OIT ülésén történt szavazás a hivatal információi szerint kiegyensúlyozott eredményt hozott, amit a köztársasági elnök fontosnak tart.

Az államfő reméli, hogy amikor az Országgyűlés dönt ebben a kérdésben, a képviselők minden szempontot mérlegelve, a magyar igazságszolgáltatás érdekeinek megfelelő döntést hoznak - mondta Kumin Ferenc.

Az OIT törvényben meghatározott jogköre és feladata az előzetes véleménynyilvánítás a Legfelsőbb Bíróság elnökének tisztségére jelölt személyről. A testület szabályozása szerint erről a tagok zárt ülésen, titkos szavazással határoznak.

Sólyom László köztársasági elnök múlt szerdán mutatta be jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára a frakciók képviselőinek. Baka András korábban a strasbourgi emberi jogi bíróság bírája volt.

Az államfő a jelöltről elmondta: Baka András pályáját tudományos kutatóként kezdte a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében, majd a strasbourgi emberi jogi bíróság magyar bírája volt 1991 és 2008. január 31-e között. Baka András Európa egyik legismertebb bírájává vált strasbourgi munkája nyomán - tette hozzá Sólyom László.

A Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökének, Lomnici Zoltánnak hatéves megbízatása június 26-án jár le. Az új főbírót az államfő jelöli, és az Országgyűlés választja meg kétharmados többséggel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását