2024. május 12. - Pongrác

Vírus pusztít Kínában

Több mint 1500 fertőzöttje és már 20 halottja van a kelet-kínai Anhuj (Anhui) tartományban március elején kitört, főként kisgyermekekre veszélyes Enterovírus-71 járványnak.
2008. május 1. csütörtök 18:26 - Hírextra
Fujang (Fuyang) városból az első megbetegedéseket még márciusban jelentették, múlt hét szombatra a fertőzöttek száma elérte a 789-et, friss adatok szerint azonban már 1552 gyermek kapta el a veszélyes kórt, a halálos áldozatok száma húszra emelkedett.

Az Enterovírus-71 (EV-71) egy főként gyermekeket érintő kéz-, láb- és szájbetegség, amely kezdetben enyhébb általános tüneteket okoz bőrkiütésekkel, de később súlyos idegrendszeri elváltozásokhoz vezethet, illetve halált is okozhat. Eddig mindössze 585-en gyógyultak meg, 412 gyermeket, akik közül 26 állapota válságos, továbbra is kórházban kezelnek.

A 9 milliós városban a további megbetegedések elkerülése érdekében a május elsejét követő háromnapos szünidő kapcsán az óvodák korábbi bezárását rendelték el. A fertőzés miatt aggódó szülők közül sokan nem engedték óvodába, iskolába gyermekeiket. A járvánnyal szemben azonban csak akkor lehetne sikeresen felvenni a harcot, ha a szülők megtanítanák a kicsiket a higiéniai szabályok betartására - magyarázta az egyik fujangi óvodavezető.

A helyi kormányzat közleménye szerint a betegség az öt év alatti korosztályt, azaz a térségben több mint 400 ezer gyermeket érint, a megelőzés érdekében félmillió tájékoztatófüzetet osztottak szét. A járvány terjedésével a betegek kezelésére kijelölt két helyi korház is megtelt.

A kínai egészségügyi minisztérium 35 fős, egészségügyi dolgozókból álló csoportot állított fel a vírus megfékezésére; a szakemberek még keresik a járvány forrását.

A főként Délkelet-Ázsiában és Ausztráliában előforduló EV-71 járvány Magyarországon utoljára 1978-ban okozott komoly gondot, összesen 1550 esetet regisztráltak, a betegség akkoriban 45 halálos áldozatot követelt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását