2024. április 20. - Tivadar

Fidesz munkástagozat: "Pofátlan a kormányfő"

A kisemberek, az alkalmazottak boldogulását szolgáló, a munkahelyteremtést középpontba állító új gazdaságpolitikára van szükség Magyarországon - hangoztatta a Fidesz munkás- és alkalmazotti tagozatának elnöke a távirati irodának adott csütörtöki nyilatkoz
2008. május 1. csütörtök 20:50 - Hírextra
Kontur Pál szerint a munka ünnepén, május 1-jén nincsen túl sok ünnepelnivalója azoknak, akik alkalmazottként keresik kenyerüket, mert bérükből alig tudják biztosítani a maguk és családjuk megélhetését.

"Elfogadhatatlan, hogy ha egy munkásember tisztességgel végzi a munkáját, akkor az ezért kapott jövedelme nem tart ki a hónap végéig" - szögezte le a korábban autószerelőként, ma fideszes országgyűlési képviselőként dolgozó Kontur Pál.

Az ellenzéki párt munkástagozatának vezetője szerint pártja gazdaságpolitikája képes lenne megoldást találni a kisemberek, alkalmazottak problémáira. Mint mondta, a Fidesz e gazdaságpolitika alapján képes arra, hogy bármelyik pillanatban átvegye az ország kormányzását.
Álláspontja szerint a hátrányos helyzetűeknek nem segély, hanem a megélhetést biztosító munka kell, továbbá a kismamák számára biztosítani kellene a részidőben végzett munka lehetőségét.
A politikus emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás előtti 40 évben a munkásoknak azt mondták, "tiéd a gyár, magadnak építed". Ezért kaptak kevés fizetést, mondván, ebből épül a kórház, a vasút, az iskola, a rendelő - fűzte hozzá.

"Az, hogy mindig minket szívassanak, munkásokat, alkalmazottakat, kisembereket, ez az, amit nem tudunk elfogadni" - hangoztatta. Kontur Pál közölte, különösen "pofátlannak" tartja, hogy akik 2002-ben jóléti rendszerváltást ígértek, azok most, köztük a kormányfő, azt mondja, öngondoskodónak kell lenni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Szifo
2008. május 3. 17:10
Kontur Pál hatalmas prosztó - illik a pártjához.
Ezen túlmenően nincs semmi a nyilatkozatban.
Szeretnénk már részleteiben látni, hallani - nem csak szólamokban - a Fidesz kidolgozott gazdaságpolitikáját. Lássuk a megoldásokat a "kisemberek problémáira", a munkahelyek megteremtésére, a magas bérekre.
Gazdász
2008. május 3. 09:09
Kuntur vikikének biztosan tudna megoldást találni! Ő is kisember. Növésre is!! A fidesz mindenknek ígér a hatalomért. Most a munkásoknak, máskor a szélsőségseseknek, vagy a hallgatásával bátorít, de konkrétumot évek óta nem mondott. Majd, ha hatalomra kerülnek, úgy kavarják az anyagot, hogy jó legyen nekik. A bírka nép meg megy utánna! Mindég forognak, mint a szélkerék. Egy amorf alakulat!
thurvj97
2008. május 1. 22:35
Kontur tanulj, mert a bunkóságod már látszik.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását