2024. május 6. - Ivett, Frida

A volt elnök utalást tett Obama támogatására

Nyíltan nem mondta ki, de egyenes utalást tett Jimmy Carter volt amerikai elnök szerdán Londonban megjelent nyilatkozatában arra, hogy Barack Obamát támogatja a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó küzdelemben.
2008. május 1. csütörtök 07:38 - Hírextra
A 83 éves Carter, aki a jelölt személyéről hivatalosan döntő demokrata konvenció egyik szuperdelegátusa lesz - vagyis saját belátása szerint dönthet arról, hogy kit támogat - a The Daily Telegraphnak azt mondta: nem lenne demokratikus, ha a szuperdelegátusok "homlokegyenest szembemennének" az egész ország demokrata választóinak döntésével.

A legnagyobb konzervatív brit napilap megjegyzi, hogy Hillary Clinton tanácsadói szerint az egyetlen reményt Obama legyőzésére az kínálja, ha meggyőzik a szuperdelegátusokat: Obama "megválaszthatósága" a republikánus jelölttel, John McCainnel szemben annyira kérdéses, hogy figyelmen kívül kellene hagyniuk az előválasztások eredményeit, és Clinton jelölését kellene támogatniuk. A lap szerint Carter hangsúlyozta, hogy sem ő, sem sok más szuperdelegátus erre nem vevő.

"Gyermekeim és házastársaik Obama-pártiak, unokáim szintén. Szuperdelegátusként nem fogom felfedni, hogy kit támogatok, de magára bízom, hogy találgasson" - idézte az interjú készítője Cartert. A volt amerikai elnök szerint "a külföld intenzíven rajong Obamáért, talán jobban, mint a történelem során bármely más jelöltért".
Forrás: hirado.hu/MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását