2020. szeptember 28. - Vencel

Természeti és jogi csodák, különös törvény a Zemplénben

Szankciókkal járhatna az érdemi vizsgálat - tudta meg a Magyar Hírlap. Botrány van, de még sincs botrány. "A torony jogszerűtlenül épült meg, az eljárások során nem vették figyelembe sem a természetvédelem, sem a helyi lakosság érdekeit" - írta Horváth Je
2008. április 30. szerda 09:40 - Hírextra
A nyilatkozatot a szomszédos Kánya-hegyi katonai objektum ihlette, kihasználva a figyelmet, amikor a füzéri vár elnyerte a Magyarország természeti csodája kitüntető címet. A polgármesteri segélykiáltás apropója, hogy a kormány sürgősségi eljárásban módosíttatná az országos területrendezési tervet. Telkibánya külterülete is a kiemelt fontosságú honvédelmi területek közé kerülne. "Felháborított, hogy az eddigi jogszerűtlen lépéseket így próbálják utólag legalizálni" - mondta Horváth Jenő, hozzátéve: ő "csak a véleményét" közölte, de azt hivatalos iratok, bizonyítékok alapján alakította ki, amelyeket bárki ellenőrizhet.

"A Kánya-hegyen épült katonai hírközlési torony a tulajdoni lapok szerint magánszemélyek tulajdonában és erdőművelési ágban van. A törvény módosítása csak akkor lenne lehetséges, ha a honvédség a területet kisajátította volna. A honvédelmi miniszter kisajátítási kérelmét azonban a közigazgatási hivatal elutasította. A törvény Telkibányára vonatkozó része végrehajthatatlan - állítja a polgármester.
Forrás: Havaria Press
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását