2024. március 29. - Auguszta

Illegális bevándorlók és olasz motorosok

Kevés olyan magyar együttes zenél ma, amely az országhatárokon túl is ismert és elismert. Ilyen üdítő színfolt a modern felfogású punk rockot játszó Bankrupt; ők már több koncertet adnak Nyugat-Európában, mint idehaza. Mi a siker kulcsa? Hogy lehet külföl
2008. április 30. szerda 18:59 - Constantinovits Milán
Kezdjük is a legelején! Honnan jött az ötlet, hogy összehozzátok a bandát?

A kilencvenes évek közepén vágtam bele, hogy létrehozzak egy angolszász jellegű, dallamos punkrock zenekart, amilyen addig nem volt idehaza. Újsághirdetés útján akadtam össze Williammel, a gitárossal, és a kezdeti időszakban gyorsan változó további zenekari tagokra is így találtunk rá. Sokáig próbálkoztunk különféle énekesjelöltekkel, de végül Williammel megosztva magunkra vállaltuk ezt a feladatot is. 2000-ben lepett be a zenekarba Kicsi, a dobosunk, és ezzel állandósult a felállásunk.

Hogy sikerült kitörni? Sikerült egyáltalán? Nem volt telített már a punk színtér Magyarországon?

Hamar szembesültünk vele, hogy az angol szövegek nagyon beszűkítik az amúgy is elég korlátozott hazai lehetőségeket. De nekünk ez így tetszik, és külföldön ez előny. Ezért számunkra a kitörés azt jelentette, hogy kijutottunk Németországba és Ausztriába. Az utóbbi három évben a koncertjeink majdnem 90%-a külföldön zajlott. Ezalatt érezhetően javult a helyzet itthon, így mostanában - a közelgő lemezmegjelenés kapcsán is – kicsit belehúztunk a hazai koncertezésbe.


Miként jutottatok ki külföldre? Ott jobban eladható ez a fajta zene, mint itthon?

Eleinte cserekoncertek réven, most viszont mar könnyebben megy a dolog. Németországban a Mondo Bizarro koncertszervező iroda istállójához tartozunk, több, ott népszerű nemet punk zenekar (Pascow, Kafkas) mellett. A legjobb koncertjeink a nemeteknél voltak, de sokat játszunk Ausztriában, és Csehországban is. Ezeken a helyeken jóval fejlettebbek a színterek: érdeklődőbbek az emberek, többen járnak koncertekre, és jobbak a körülmények.

Hol ismernek Titeket jobban, itthon vagy kint? Kialakult már egy standard Bankrupt-közönség? Merre turnézgattok a nagyvilágban?

Külföldön, akár külön-külön Ausztriában vagy Németországban is ismertebbek vagyunk, mint itthon. Általában azoknak jön be a Bankrupt, akik nem a külsőségek miatt tartoznak ehhez a szubkultúrához, és akik a megszokott klisék helyett inkább az önálló karakterrel rendelkező zenekarokat keresik. Sok helyre hívnak vissza minket, így egyre gyarapodik a közönségünk. Júniusban egy Drezda melletti fesztiválon játszunk, ami már a harmadik meghívás ugyanattól a koncertszervező csapattól, utána pedig megyünk tovább Berlinbe, ahova a tavalyi egy jól sikerült buli után hívott vissza a klub. De itthoni pozitív példának megemlíthetem Esztergomot, ahol épp most nyomtunk egy nagyon klassz koncertet, vagy a pesti Amigo klubot, ahol nemsokára ismét a világot jelentő deszkákra állunk.



Kik a fő hatások? Sőt, lehet a Ti esetetekben ilyesmiről beszélni, hiszen a Ramonestől kezdve a Clash-ig számos ismerős motívum köszön vissza a zenétekből?

A stílusunk kezdetben a ’77-es brit punkhoz és a Ramones-hoz állt a legközelebb, később bejöttek a képbe olyan amerikai zenekarok, mint a NOFX, a Descendents, vagy a Dwarves, a legújabb számainkban pedig mar egy kis punkabilly beütés is tetten érhető. De annyiféle hatás keveredik a zenénkben, hogy a punk rock műfajon belül nem lehet igazan beskatulyázni minket.

Megkerülhetetlen kérdés: mikorra várható újabb album?

Most fejeztük be az új ötszámos cédénk felvételeit, már csak a borítónak kell elkészülnie. A címe Rocket To Riot City lesz, és várhatóan április végén jelenik meg a PiaRRecordsnal.
Az elmúlt pár évben Magyarországon teljesen úrra lett a kilátástalanság, és ez ránk is hatott. Erről szol a lemez „Years of Disasters” című száma, és az egész album jóval nyersebb és energikusabb lett a korábbiaknál.



Mik a tervek erre az évre? Mikor lehet Titeket elcsípni idehaza?

Május 16-an fellépünk az Amigo bárban (Budapest, VII. Harsfa utca 1.), egy cseh és egy osztrák zenekar társaságában. Ez egy nagyon hangulatos rockabilly klub, ahol mindig szívesen játszunk.

Végül a kihagyhatatlan: legjobb/bizarabb/mellbevágóbb buliélmény? Egy rockegyüttesnek általában számos ilyen van a tarsolyában…

Az új lemez Memories From The Underground című száma ilyen élményekről szól. Az egyik legbizarrabb közönséggel egy olasz foglaltházban, La Speziaban volt dolgunk. Itt a koncertünkön a punk közönséggel vegyülve motoros rockerek pogóztak fezt viselő marokkói illegális bevándorlókkal, és teljesen váratlanul felbukkant egy Münchenből ismerős lány is a kutyájával. Ezt muszáj volt megörökíteni egy dalszövegben.

Az együttes honlapja: www.bankrupt.hu

Bankrupt-lemeztörténet
A zenekar első lemeze, a Listen 2000 szeptemberében jelent meg. Ekkortájt kezdtek el külföldön is koncertezni. Előbb Ausztriában, majd Csehországban, és a régió többi országában is sorra bemutatkoztak. Az egy-egy háromállomásos olasz, szlovén és cseh mini-turnét is felvonultató 2003-as évben a Bankrupt már többet játszott külföldön, mint idehaza.

Ez a tendencia folytatódott a 2004. decemberi második album, a Bad Hair Day megjelenése után is. A hazai lehetőségek beszűkülésével egyidőben sikerült Németországban, Ausztriában, és Csehországban jelentősebb fesztiválokra bekerülniük, így egyértelművé vált, hogy a külföldi lehetőségekre kell összpontosítaniuk a továbbiakban.

A zenekar 2006 augusztusában hozta ki az eddigi tízéves munkásságának csúcspontját jelentő harmadik albumot Shorter Than Danny DeVito címmel. A lemez, akárcsak a Bad Hair Day, a gitáros William kiadójánál, a PiaRRecordsnál jelent meg, és akárcsak az előző album, ez is a maximális 10 pontot kapta a legjelentősebb dél-német underground portál, a southspace.de kritikusától.

(Forrás: Wikipédia)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását