2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Palcsó Tomiék megpecsételik a szerelmüket

A fiú és kedvese tettekkel mutatják ki érzéseiket. A Cool Starban ma Keleti Andrea Palcsó Tamás és kedvese, Papp Annamária vendégeskedett, akik a holnapi, Hősök terén megrendezendő fesztiválról meséltek.
2008. április 30. szerda 19:01 - Hírextra
A megmozduláson számos program várja az látogatókat, többek között felállítják az ország legnagyobb májusfáját is, de emellett egész nap táncmulatságok és népzene biztosítja majd a jókedvet. A pároknak külön lehetőséget biztosítanak szerelmük megerősítésére, ugyanis minden órában elmenetelnek a központi fához, ahol egy csók után felköthetik arra a közös szalagukat.

- Jó lehetőség ez minden ifjú és régi párnak, hiszen megerősíthetik a kapcsolatukat, sőt, akár egy veszekedés utáni béküléshez is jó alibi lehet - mondta Andrea a Cool stúdiójában.

Természetesen családok is megtalálhatják a megfelelő szórakozást, hiszen a fesztivál egész ideje alatt, folyamatosan lesznek táncbemutatók és oktatás is, a néptánctól a breakdance-en át egészen a latin táncokig.

Andrea elmondta, már a tavalyi rendezvény is nagy sikert aratott, hiszen közel százezren látogattak el a Hősök terére, sőt, már reggel 10 órakor több, mint százötven pár keringőzott.

Idén Palcsó Tomi is részt vesz a fesztiválon kedvesével, Annamarival. Szerintük igenis fontos egy kapcsolatban az, hogy kifejezzék szerelmüket, még ha nem is szavakban, de tettekben mindenképpen. Ők például saját bevallásuk szerint ritkán mondják ki azt a szót, hogy “szeretlek”, inkább éreztetni szeretik a másikkal.

A párocska így mindenképpen ellátogat a holnapi májusfa-állításra, ahol csókkal pecsételik meg szerelmüket, sőt, lehet hogy Palcsó Tomit még táncolni is láthatjuk. Emellett Keleti Andrea arra is megkérte, hogy a 9 órai tűzijáték előtt ő is vegyen részt a közös éneklésben.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását