2024. április 19. - Emma

Kocsák Tibor-interjú

Kocsák Tibor zeneszerző-zongoraművész kedden vette át a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete zenei tagozatának Fényes Szabolcs-díját. A zeneszerző a díjátadó kapcsán jelenlegi munkáiról és terveiről beszélt az MTI-nek.
2008. április 29. kedd 14:37 - Hírextra

Kocsák Tibor, akinek eddigi munkásságáért ítélték oda a magyar könnyűzene kiválóságainak elismerésére alapított Fényes Szabolcs-díjat, elmondta, hogy a Madách Színházban a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című Webber-mű májusi bemutatójára készül.

"Már játszottuk a darabot a kilencvenes évek elején, én hangszereltem a zenét, ami akkor szalagról ment. Ez új produkció élő zenével, Webber átdolgozta, új számokat adott hozzá" - mutatott rá a Madách Színház zenei vezetője, akinek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Budapesti Operettszínházban is bemutatták egy új musicaljét, a Szabó Magda regényéből készült Abigélt.
"Ebben a szakmában az utak és az alkotók rendre találkoznak. Csaknem két évtizeddel ezelőtt Miklós Tiborral Móricz Zsigmond regényéből, a Légy jó mindhalálig című műből írtunk zenés darabot. Mivel mi szívesen dolgozunk irodalmi anyagból, az Abigél már akkor fontos helyen szerepelt a terveim között" - idézte fel Kocsák Tibor, hozzátéve, hogy a könyv megzenésítésének jogát azonban csak jóval később, egy évvel halála előtt adta oda az írónő Somogyi Szilárdnak. A fiatal rendező Kocsák Tibort kérte fel a komponálásra, ő pedig Miklós Tibort kérte szövegírónak.

A zeneszerző megjegyezte: a könyv annyira szerteágazó, hogy akár mindegyik fejezetéből lehetne egy külön darabot írni, így ki kellett emelni a legfontosabb momentumokat. A zenében pedig az volt a legnehezebb, hogy ezeket időben is ábrázolja és a legszélsőségesebb élethelyzeteket, az érzelmek hullámzását is megjelenítse.

A Madách Színház nagyon sikeres, az előadások teltházakkal futnak, nehéz új darabot behozni - fűzte hozzá Kocsák Tibor, aki úgy látja, hogy külföldön is inkább a régiekhez kezdenek visszanyúlni.
A nagyszabású, látványos dolgokra másutt is kevesebb a pénz, az újfajta, kísérleti produkciók kisebb színházakban játszódnak - mutatott rá a zeneszerző.

Terveiről szólva elmondta, hogy szeretne Harangozó Gyulával még egy balettet készíteni a közeljövőben. Ennek kapcsán megjegyezte: van rá esély, hogy közös alkotásuk, a Hófehérke pár alkalomra visszakerül a Magyar Állami Operaházba. Mint mondta, a darabot nemrég bemutatták Tallinban is, ahol 10 előadást terveztek, és már 18-szor eljátszották.

Kocsák Tibor 1978-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít. Emerton, Huszka- és Erkel-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje. Több mint ötven színpadi kísérőzenét írt, továbbá dalokat, sanzonokat és filmzenét, valamint tíz musicalt. Műveit bemutatták Finnországban, Japánban, Németországban, Romániában, Szlovákiában.

Az Erkel-díjas operettszerzőről, a filmzene mesteréről, számtalan sláger komponistájáról elnevezett Fényes Szabolcs-díjat, amelyet 13. alkalommal ítéltek oda az idén, korábban a zenei élet olyan személyiségei kapták meg, mint Szenes Iván, Wolf Péter, Gyulai Gaál János, Malek Miklós, Victor Máté, Darvas Ferenc, G. Dénes György, Fülöp Kálmán, Németh Zoltán, Bródy János, Sztevanovity Dusán és Körmendi Vilmos.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását