2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Végső búcsút vesznek a súlyemelőtől

Pénteken a péceli római katolikus temetőben kísérték utolsó útjára az április elsején, 56 éves korában, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Baczakó Péter olimpiai bajnok súlyemelőt.
2008. április 25. péntek 18:47 - Hírextra

A honi súlyemelősport kiemelkedő egyéniségét a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nevében Kamuti Jenő főtitkár, a hazai szövetség képviseletében pedig Fehér Tamás elnök búcsúztatta.

A temetésen ott volt Schmitt Pál, a MOB elnöke és Földi Imre, a sportág első magyar olimpiai bajnoka, a Nemzet Sportolója is.

Baczakó Péter 1951. szeptember 27-én született Ercsiben. Egy évtizeden át, 1973 és 1982 között a legsikeresebb magyar emelő volt. Már 1976-ban, a montreali játékokon bronzérmet szerzett, világ- és Európa-bajnokságon összesen 23 alkalommal szólították a dobogóra és négy ízben aranyérmet akasztottak a nyakába. Az 1980-as moszkvai vb-n három, az 1979-es Eb-n egy elsőséget gyűjtött, emellett kilencszeres magyar bajnok.

Moszkvában, az 1980-as "csonka" olimpián érkezett sportolói karrierje csúcsára, félnehézsúlyban lett bajnok.

Pályafutása során egyetlen klub, a BKV Előre színeiben versenyzett - 1968 és 1983 között volt a sportolója -, visszavonulása után itt edzősködött.

Az egyesület temetése napján bejelentette, hogy Baczakó Péter iránti tisztelete kifejezéseképpen emlékérem alapítását és emlékverseny rendezését kezdeményezi.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását