2024. május 10. - Ármin, Pálma

Kórház perli az államfőt

A lengyel belügyminisztérium gdanski kórháza 214 ezer zlotyra (kb. 16 millió forint) perli Lech Kaczynski államfőt - jelentette csütörtökön a Dziennik.
2008. április 25. péntek 07:42 - Hírextra
A lengyel napilap szerint a gyógyintézmény arra hivatkozva követeli a pénzt, hogy tavaly az elnök 71 napos szabadságának idején, Balti-tenger parti nyaralójának közelében 24 órás készenlétben kellett állnia a kórház egyik mentőautójának a teljes személyzettel együtt arra az esetre, ha az elnöknek gyors segítségre lenne szüksége.

A kormány a kórház mellett áll a jogvitában. "Ha az ember megrendel valamit, fizessen is érte" - mondta az RMF FM rádiónak Slawomir Nowak, Donald Tusk miniszterelnök irodájának vezetője. Szavai szerint az elnöki hivatal szokatlanul sokat várt el a szóban forgó kórháztól.

Michal Kaminski, az elnöki hivatal államminisztere úgy vélekedett ugyanennek a rádiónak nyilatkozva, hogy ez "újabb rosszindulatú támadás az elnök ellen".

"Az elnök szabadsága idején is elnök marad, akkor is megilleti a kiemelt figyelem, a különleges egészségügyi ellátás. A kórháznak tulajdonosától, azaz a belügyminisztériumtól kellene kérnie az elnökön követelt pénzt" - mondta.

A múlt év ősze óta feszült a kormány és az elnöki palota viszonya, amióta a jobboldali liberális Polgári Platform (PO) megnyerte a választásokat, és átvette a hatalmat a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párttól, amelyet az államfő ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski vezet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását