2024. május 6. - Ivett, Frida

A négy csapat közül melyik kettő ünnepelhet?

Az UEFA Kupa elődöntőinek csütörtök esti, első összecsapásait követően (szak)ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy a négy csapat közül melyik kettő ünnepelhet majd május elsején, a szentpétervári, illetve firenzei visszavágók nyomán.
2008. április 25. péntek 15:54 - Hírextra

Tudniillik az orosz Zenit müncheni 1-1-e a Bayern otthonában nem csupán igazi szenzáció, de egyben azt is jelenti, hogy teljesen nyílt maradt a csata, s bármelyik fél bejuthat a kupadöntőbe. De ugyanez állítható a másik duóról is, hiszen Glasgow-ban a Rangers igencsak skótnak bizonyult eredményesség dolgában, hiszen egyszer sem tudta bevenni a Fiorentina kapuját, igaz, az olaszok hasonlóképpen cselekedtek, ennél fogva itt is kétesélyes maradt a párharc.

A bajoroknál hamar magához tért a meccs lefújásakor még szemlátomást felettébb csalódott Ottmar Hitzfeld vezetőedző.

"Nem lehetünk elégedettek ezzel az eredménnyel. Csaknem egy órán át rendben volt minden, vezettünk is, és akkor jött az a szerencsétlen öngól - mondta a német mester, fordulópontként megjelölve a brazil védő, Lució mozdulatát, amellyel amúgy igen precízen behelyezte kapusának, Oliver Kahnnak a hálójába a labdát.- De bizakodó vagyok, mert a második félidőben rengeteg helyzetet ki tudtunk alakítani, akár háromszor-négyszer is betalálhattunk volna. Ami most nem ment, majd sikerülni fog Szentpéterváron, ahol már játszhat a sárga lapok miatti eltiltását letöltő olasz támadónk, Luca Toni is. Idegenben mi ugyanolyan erősek vagyunk, mint hazai pályán. Derűlátó vagyok, ott leszünk a döntőben."

Optimizmusát két játékosának kidőlése mindazonáltal gyengítheti, hiszen várhatóan nem lehet ott a pályán az egy hét múlva esedékes visszavágón a klasszis kapus Kahn, akinek nyakában a második félidőben egy ideg becsípődött - cserét is kért -, míg a válogatott csatár, Miroslav Klose az orrát törte a Zenit elleni ütközetben.

A szentpéterváriak holland mestere, Dick Advocaat nagyon elégedetten nyilatkozott a lefújást követően, dicsérve csapata helytállását az Allianz Arenában.

"Teljesen elégedett vagyok a játékkal, legalább is azzal, amit a második félidőben mutattunk, mert az első félidőben, pontosabban az első 30 percben a Bayern rengeteg helyzetet tudott teremteni, miközben mi, meg nem tudom mondani, miért, de roppant idegesen futballoztunk. Utána viszont elkezdtük a saját játékunkat játszani, kiegyenlítettünk, s meg is őriztük az 1-1-et, amivel nagy meglepetést okoztunk. Éppen ebben látom az esélyünket..."

Nem elfelejtendő azonban: a visszavágóra az oroszok jelentősen meg fognak gyengülni, mivel Münchenben az alapcsapatból hárman is "besárgultak", így kénytelenek kihagyni a május elsejei összecsapást. Köztük van a Zenit egyik ásza, a játékmester Andrej Arsavin, akit az elmúlt bajnoki szezon legjobbjának választottak Oroszországban, s csütörtök este is több igen veszélyes megmozdulása akadt. Butaságával, azaz értelmetlen szabálytalankodásával viszont, ami miatt bírói figyelmeztetést kapott, sokat árthat együttesének, amely nélküle, tartalékosan nem biztos, hogy ugyanazt a futballt tudja majd nyújtani, mint ami a bajorok otthonában elegendő volt a döntetlenhez.
Az UEFA Kupa másik elődöntőjében gól nélküli döntetlen született Glasgow-ban, ami talán az olaszoknak kedvez, bár a Fiorentina vezetőedzője, Cesare Prandelli már most büntetőket vizionál, mondván, szerinte Firenzében is ugyanilyen végeredmény várható, s a fináléba kerülés kérdése csak tizenegyes-párbajban fog majd eldőlni.

Gólt ígért ugyanakkor a Rangers mestere, Walter Smith: "Kellőképpen magabiztosan megyünk Olaszországba, abban a tudatban, hogy képesek leszünk idegenben betalálni."

Tény, hogy a taljánok a szokásos "vendégfelfogásban" játszottak, azaz a gólt nem kapni jelszavával futballoztak, de mivel hasonló törekvés vezérelte a hazaiakat is, akik erőteljesen visszafogott támadójátékkal rukkoltak ki, ez által helyzet itt is, ott is alig volt, bizony a visszavágón is "góltalanság" várható. Vagyis egyáltalán nem tűnik elsietettnek az olasz tréner jövendölése. Ami ugyanakkor azt is előrevetíti, hogy az itáliai ütközet sem a gólveszélyes akciókról fog szólni, hanem megint a brusztolásról, a kőkemény mezőnyharcról, az egymásnak feszülésről, amit a test test elleni erőfutball hívei élvezhetnek egyedül, a finom megoldások, a trükkös gólok, a nagyszerű cselek kedvelői már kevésbé. De továbbjutó azért ebben a párban is lesz, az biztos...

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását