2024. május 7. - Gizella

Éljen! Szeptembertől kismamabérlet!

Az új típusú bérlet vásárlására és kiváltására lesz jogosult szeptember 1-jétől minden budapesti, GYES-en vagy GYET-en levő szülő. A kisgyerekes bérlet a tanuló- és nyugdíjas bérlettel megegyező utazási kedvezményt nyújtja majd a BKV járatain, Budapest kö
2008. április 24. csütörtök 17:32 - Hírextra
A Fővárosi Közgyűlés decemberi rendeletével jóváhagyta a BKV járatain Budapest területére érvényes kisgyerekes bérlet létrehozását. A BKV Zrt. a kedvezményes árú bérlet bevezetésének szakmai előkészítését így már a tavalyi évben megkezdte. A bérlet bevezetésének előkészítése során a Társaság folyamatosan egyeztetett az érintett civil szervezetekkel, valamint a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, és a Főpolgármesteri Hivatal képviselőivel.

A szelvény a BKV Zrt. valamennyi közösségi közlekedési járművén használható lesz Budapest közigazgatási határán belül, és korlátlan számú utazásra érvényes, a többi budapesti havi bérlet érvényességével megegyezően. Használatához külön bérletigazolvány kiváltása szükséges, amelyet a bemutatott igazolásoknak megfelelően állítanak majd ki, érvényességét pedig évente meg kell újítani. Az igazolvány kiváltására budapesti, GYES-en vagy GYET-en levő, gyermeket nevelő szülő lesz jogosult.

A BKV Zrt. végig a kezdeményezés mellé állt, szakmai tapasztalatával mindent megtett azért, hogy a lehető legkedvezőbb formában kerüljön bevezetésre az új típusú bérlet.

2008. április 24.

BKV Zrt. Sajtóiroda
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását