2024. július 21. - Dániel, Daniella

Drogveszélyben a fiatalok ötöde

A fiatalok ötöde veszélyeztetett a drogfogyasztást illetően egy felmérés szerint, amelyet az idén végeztek a Dél-Dunántúlon, 14-16 évesek körében. A megelőzés hatékonyságának hiányosságaira is rámutató felmérés eredményét kedden ismertették Kaposváron.
2008. április 22. kedd 21:25 - Hírextra

Fábián Róbert, a Nemzeti Drogprevenciós Intézet szociológusa a szakmai konferencián arról számolt be, hogy bár évi 800 millió forintot költenek e célra, mégsem elég hatékony az iskolai drogprevenciós program.

Ennek okát a szakember abban látja, hogy noha a veszélyeztetettség tekintetében meglehetősen nagy különbség van az egyes iskolák között, a program nem alkalmazkodik az adott helyzethez, nem tesz különbséget a drogot már kipróbált és az azt eleve elutasítók között.

Fábián Róbert úgy vélekedett, a mostani felmérés jó alapot ad arra, hogy a jövőben sokkal jobban figyelembe vegyék a gyerekek e kérdéskör iránt megmutatkozó "szükségleteit és igényeit".

A felmérés keretében a régió nyolc nagyvárosában tízezer, Kaposváron 24 iskolában 1.817 diákot kérdeztek meg a többi között arról, valószínűnek tartják-e, hogy életük során nem isznak alkoholt és nem cigarettáznak, kipróbáltak-e már marihuánás cigarettát, illetve helytelenítik-e, ha ezt más teszi.

A megkérdezettek kétharmada valószínűsítette, hogy nem fog alkoholt fogyasztani és nem fog rászokni a dohányzásra, négyötöde nem tartja valószínűnek, hogy valaha is szívna marihuánás cigarettát, a fiatalok háromnegyede pedig helyteleníti, ha azt más ki akarja próbálni.

Van olyan iskola, ahol egyáltalán nincs jelen illegális drog, de olyan is, ahol a drogfogyasztási arány 70 százalék - mondta a válaszok alapján a szakember, hozzátéve: bár a kérdések az illegális drogfogyasztásra irányultak, meglepő volt számukra, hogy a megkérdezettek rendkívül toleránsak a legális drognak számító alkoholfogyasztással szemben.

A felmérés szerint Kaposváron a drogfogyasztó fiatalok aránya megegyezik a régió más nagy városainak adataival. E szerint a középiskolásoknak 17 százaléka veszélyeztetett, míg az általános iskolásoknál ez az arány 10 százalék alatti.

Jakodáné Jendrek Zsuzsanna, a konferenciát szervező Kaposvári Kábítószer Egyeztető Fórum elnöke elmondta: 2000 óta végeznek felmérést a fiatalok kábítószer-fogyasztási szokásairól. Az első felmérés szerint 12 százalékos volt a fiatalok érintettsége, öt évvel később ez 18 százalékra emelkedett - idézte fel a szakember.

A drogprevenciós feladatok meghatározásához fontos támpontot jelent a mostani felmérés - mondta a fórum elnöke, hangsúlyozva: a megelőzésben számítanak a pedagógusokra, az iskola-egészségügyi szolgálatra és szülői munkaközösségekre. Az előbbiek képviseletében csaknem százan vettek részt a kaposvári konferencián.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását