2024. március 29. - Auguszta

Szilikon mellekkel futott be a színésznő?

Kate Beckinsalet- is utolérte a szépségmánia, amikor Hollywoodba költözött. Hosszú évek óta bevett szokás, hogy a hollywoodi karrierre vágyó hölgyek először nem a színjátszásórára fizetnek be, hanem a plasztikai sebészhez. Kate Beckinsale sem tudott ell
2008. április 21. hétfő 11:59 - Hírextra

Hiába számított Angliában elismert és népszerű színésznőnek, a tengerentúli producerek valahogy nem jegyezték meg a nevét. Ám a kis testkorrekció után máris Ben Affleck és Josh Hartnett mellett találta magát a Pearl Harbor című gigamoziban.

Kate persze mindent tagad, szerinte a természet segített neki, és nem a sebészkés. Amikor jó pár kilót kellett híznia, hogy Az Aviátor-ban eljátszhassa Ava Gardnert, mellben is megerősödött. Az előnyös vonásai azonban nem tűntek el a forgatást követő fogyókúra alatt sem. Ez persze akár lehetne igaz is, de akkor mivel magyarázza, hogy a Howard Hughes-nak emléket emelő mozi előtt készített két alkotásában is teltebbek az idomai, mint régi munkáiban. Az Underworld és a Van Helsing című agymenésekben is Kate dekoltázsának látványától szédültek el a vámpírok, és nem a pofonjaitól. Az egyértelmű bizonyíték legnépszerűbb otthon forgatott filmje, a Lóhalálában. Ebben a szépség percekig meztelenül látható, de korántsem nyújt olyan kellemes látványt, mint mostanában.

Ha Len Wiseman neje eredeti formáit nem is tartotta meg, régi barátai azért még megvannak. Néhány napja ugyanis a Beckham házaspárral vacsorázott egy menő mexikói étteremben, ahol Victoria születésnapját ünnepelték. A hölgyek még évekkel ezelőtt barátkoztak össze egy angliai tévéshow felvételén. Amikor a foci királyi családja kontinenst váltott Kate volt az egyik, aki segítette őket az átszokásban.

Forrás: netbulvar.hu/celebrity-mania.com
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását