2024. március 29. - Auguszta

Új bőrt, fület, izmot

Egyetemi kutatócsoportokat támogat az amerikai kormányzat azzal a céllal, hogy új bőrt, fület, izmot és más testszöveteket növesszenek az Irakban és Afganisztánban megsérült katonák számára - jelentette be az Egyesült Államok védelmi minisztériuma.
2008. április 18. péntek 10:36 - Hírextra
A Pentagon gondoskodni kíván a háborús övezetből hazatérő, többszörös sérülést elszenvedett veteránokról. Ennek része a 250 millió dolláros (40 milliárd forintos) "helyreállító" program.

A konfliktus kezdete óta már 900 fölött van az amputáción átesett hadviseltek száma, akiknek a társadalomba történő visszatérését segítené a kezdeményezés. Ennek keretében a Pentagon létrehozta a Fegyveres Erők Regeneratív Orvoslási Intézetét, mely két csoportból áll. Egyiket az észak-karolinai Wake Forest Egyetem és a Pittsburgh-i Egyetem, a másikat a New Jersey-i Rutgers Egyetem és a Clevelandi Klinika vezeti.

Céljuk, hogy öt éven belül terápiát dolgozzanak ki az égési sérülések helyreállítására, módszert a hegesedés nélküli sebgyógyulásra, valamint az arc és a végtagok helyreállítására. A kutatók elmondták, hogy ilyen kísérleteket állatokon végeztek már, de humán próba még nem zajlott.

Jelenleg akár több tucat helyreállítást célzó műtéten is át kell esnie a súlyos sérülést elszenvedő páciensnek. A most tanulmányozni kezdett módszerekkel viszont a sérült saját őssejtjeit használnák fel arra, hogy más típusú sejteket és szövettenyészeteket állítsanak elő. A bőrszövetet fülük, vagy orruk formájára alakítanák ki egy biológiailag lebomló vázon, mely a beültetés után felszívódna, a testrész pedig visszanyerné teljes működőképességét.

A védelmi minisztérium 85 millió dollárt szán a helyreállító egészségügyi projektre, a támogatás fennmaradó része más kormányszervektől és akadémiai intézetektől érkezik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását