2024. március 29. - Auguszta

Befejeződött a Gellért fürdő felújításának első üteme

Befejeződött a Gellért fürdő műemléki felújításának első, 1,5 milliárd forintos üteme, a termálrészlegek korszerűsítése, amihez a főváros 570 millió forinttal járult hozzá, a többi pénzt pályázaton nyerték el - erről Demszky Gábor beszélt azon a csütörtök
2008. április 17. csütörtök 16:07 - Hírextra

A főpolgármester, utalva arra, hogy az országban működő 13 műemlék fürdőből 8-at a főváros fürdőtársasága üzemeltet, elmondta, hogy a Gellért, a Lukács és a Széchenyi fürdő műemléki felújítására összesen 3,5 milliárd forintot költöttek az utóbbi években.

Felidézve azt, hogy a rómaiaktól kezdve, a török időkön át, híres volt fürdőiről Budapest, ahol ma 118 forrásból naponta 70 millió liter termálvíz szolgálja a fürdeni vágyók kényelmét. Hozzátette, hogy a szecessziós stílusban épült Gellért fürdőben, amely ma Budapest egyik jelképe, magyaros és keleties elemekkel gazdagon díszített környezetben, szinte minden gyógyfürdő-szolgáltatást igénybe lehet venni.

Ferenci Tibor, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy 1917-es építése óta folyamatosan üzemel a fürdő, s csak most esett át az első komolyabb műszaki felújításon. Az e héttől már vendégeket is fogadó férfi termálban restaurálták a Zsolnay pirogránit burkolatot, az öltöző teljes faszerkezetét és a színes ólomüveg ablakokat. A termálfürdőben végrehajtott hidraulikai korszerűsítés eredményeként pedig a vendégek ezután színtiszta gyógyvízben fürödhetnek.

A hagyomány és a modernizáció ötvözésének egyik elemeként említette, hogy rövidesen, a női részlegben, két hétig várható apróbb hibajavítások után, ismét kötényes jelleggel működik majd a férfi és a női termál.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a jövőben még szorosabb együttműködésre törekszenek a Gellért Szállóval. Kérdésre elmondta, hogy egyelőre megmarad a fürdőben a tb-beutaltak fürdőzési lehetősége, annak ellenére, hogy minden betegre ezer forintot fizet rá a cég az alacsony tb-támogatás miatt.

Az MTI információi szerint szombattól nyit a fürdő szabadtéri medencéje, egyelőre hullámszolgáltatás nélkül. Várhatóan májustól pedig egy órával tovább, este 8 óráig lesz nyitva a fürdő. Április közepétől a Gellért fürdőben is, csakúgy mint a részvénytársaság összes fürdőjében az In-cal Security biztonsági cég vette át az őrzés-védelmi feladatokat. A változást az indokolta, hogy korábban több helyütt gondok voltak a beléptetések során, sok volt a trükköző fürdőlátogató.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását