2022. január 28. - Károly, Karola

Zoltán Erika többszörös anyuka

Az énekesnőnek bár csak 10 éves a lánya, mégis 19 éves tapasztalata van a gyermeknevelésben.
2008. április 16. szerda 13:57 - Hírextra
Az énekes tánciskolája ugyanis pont ennyi ideje működik, ahol a kicsiktől a nagyokig minden gyerkőc pótanyukája, például táborozáskor. Bizalommal fordulhatnak felé, hiszen nincs olyan probléma, amit ne tudna orvosolni.

- Szerencsére van érzékem a gyerekekhez, mindig az első perctől megértjük egymást. Sosem alkalmazok szigort, inkább sok beszélgetéssel próbálom a helyes útra terelni őket. A lányomnál is ezt a taktikát választottam: egyszerűen az ösztöneimre hallgatok – osztotta meg gyermeknevelési tippjeit a Netbulvárral Zoltán Erika.

Zoé lánya már igazi kis felnőtt. Jól tudja; édesanyjához bármivel és bármikor fordulhat, nem marad válasz nélkül.

- Zoé soha nem volt gyerekszámba véve. Már kicsi korától kezdve fontos volt a véleménye és az akarata. Nem gügyögtünk neki, minden kérdésére próbáltunk használható és kielégítő választ adni. Nem ráztuk le azzal: ’’ha majd nagyobb leszel, megtudod’’ vagy ’’azért, mert csak’’. Talán ebből kifolyólag nem is hisztizett eddig, csak akkor sír, ha valamije fáj - árulta el az énekesnő.

Erika édesanyja is hasonlóképpen nevelte lányát, talán innen ered a bizalom alapú nevelés.

- Akkor még más idők voltak. Édesanyám egyedül nevelt, így én hamar önállóvá váltam. Egyedül mentem iskolába és megértettem, anyunak sokat kell dolgoznia, hogy eltartson, így amiben tudtam segítettem. Ma már más világban élünk, sokkal veszélyesebb, így én állandó taxi szolgálatban vagyok Zoé mellett. Mindenhová viszem, de ez azért nagyon jó, mert rengeteget tudunk beszélgetni. Már csak rá kell néznem, és tudom, hogy valami nyomja a lelkét. A második mondata pedig: ’’Képzeld anya, mi történt…’’

Persze a gyerek, gyerek marad, rosszalkodik, hiszen ez a dolga. Az énekesnőt talán egyetlen egyszer sikerült igazán kihoznia a sodrából a kis Zoénak.

- Még nagyon pici volt, és állandóan közbeszólt, mikor telefonáltam. Én nem tudok egyszerre két dologra figyelni, így állandóan káosz volt. Rettenetesen fel tudtam magam dühíteni ezen, de pofon soha nem csattant és nem is fog. Ha engem megütne egy férfi, biztosan nem látna soha többé. Szerintem rendkívül megalázó. A gyerek nem kaphat fájdalmat attól, aki a legjobban szereti.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását