A perre a fogyasztóvédőt saját személyes tapasztalatai indították: meghalt az apósa, s ő énekes búcsúztatást rendelt a templomban. A helyszínen aztán azt tapasztalta, hogy egyszerre több elhunyt felett énekeltek, s az egész szertartást sietősen, kevéssé tapintatosan végezték el.
A szervezet tagjai körbefüleltek, s kiderült, hogy ez bevett szokás: a gyászolóktól egyéni szertartásért szedik be a pénzt, de végül kollektív szolgáltatást nyújtanak.
A Novije Izvesztyija című lap idézte Konyev véleményét, amely szerint az egyház ugyanolyan szolgáltató, mint a fogorvos, vagy a vegytisztító, és az ügyfélnek előre tisztában kell lennie a neki nyújtandó szolgáltatás részleteivel és minőségével.
A lap a püspökséget érveit is ismertette: eszerint Konyev szemrehányása abszurd, ugyanis a templom látogatása önkéntes, s a hívőktől a különféle áruk és szertartások fejében kapott pénz adomány, semmi köze nincs a fogyasztói szolgáltatásokhoz.
A rajtakapott templom pópája pedig kijelentette: az adott esetben a fogyasztó tulajdonképpen Konyev apósa, vagyis az elhunyt, de ő nem élt kifogással.
Konyev szerint "a papság kétféle normát alkalmaz: egyfelől elfogadja a tulajdonról szóló szövetségi törvényt, de nem tartja tiszteletben a fogyasztók jogairól szóló, szintén szövetségi jogszabályt, amely mindenkire vonatkozik, kivéve persze, ha szertartások ingyenesek".
