2024. május 12. - Pongrác

Művér készül

A kutatókat régóta foglalkoztatja, miként lehetne a nélkülözhetetlen természetes vér helyett művért előállítani és biztonságosan alkalmazni. Magyar művér már létezik, s feltalálója szerint alkalmas - életmentő céllal - a természetes vér helyettesítésére,
2008. április 11. péntek 10:07 - Hírextra
Az emberi vér csaknem mindig "hiánycikk". Akkor is az lenne, ha naponta valamennyien adnánk belőle, mivel hosszú ideig nem lehet tárolni (legfeljebb vérplazma formában).
Nem meglepő tehát, hogy világszerte folynak a művér előállításával kapcsolatos próbálkozások. Magyarországon dr. Horváth István, a biológiai tudományok doktora két évtized óta foglalkozik művér-kutatással, vele beszélgettünk az eddigi eredményekről.

- Hol tart ez a munka?

- Néhány éve van már magyar művér, ami az élő szervezetben előforduló természetes anyagokból tevődik össze, és csapatmunkában folytatjuk a vele kapcsolatos kísérleteket. Az évek során sok és sokféle vizsgálatot végeztünk, a mikroszkópos vizsgálatoktól az állatkísérletekig. Ezek a vizsgálatok a művér különféle tulajdonságait tárták fel, mint például az oxigénkötő képessége, eltarthatósága, a benne lévő hemoglobin (vörös vérfesték) biztonságos burokba zárása. A vizsgálatsorozattal sikerült bizonyítani a művér működőképességét.

- Vannak-e információi konkurens művér-kísérletekről?

- Éppen a konkurencia miatt nem közlik a kutatók kísérleteik részleteit, azok eredményeit. Azt tudjuk, hogy némely próbálkozás kifejezetten vesekárosító. Mivel a művér előállításának legfontosabb momentuma, "titka" a hemoglobin bezárása, ezt szeretnék mindenütt sikeresen megoldani. Erre különféle módszereket próbáltak már ki. Van olyan kutatócsoport, amely különböző lipoidok keverékéből készített hártyákba burkolja a hemoglobint, olyan is, amely poliszacharidok felhasználásával végzi el ezt a műveletet. Mindegyiknek a hátránya, hogy a felhasznált molekulák nem tudnak ellenállni a szervezetben előforduló enzimeknek. Márpedig, ha a hemoglobint bezáró burkot az enzimek akár egy ponton is felnyitják, a hemoglobin kiszabadul és kiválasztódik a vesében. A magyar művér előnye az említettekkel szemben, hogy "tiszta koleszterinbe" csomagoljuk a hemoglobint, az enzimtevékenység nem képes kiszabadítani, így hosszú ideig a keringésben marad, mert koleszterint bontó enzim nem fordul elő a szervezetben. Ha ugyanis lenne, kipusztítaná a sejthártyából a koleszterint - magyarázza Horváth doktor.

- Összefoglalva tehát, milyen követelményeknek kell megfelelnie a művérnek?

- Alapvetően annak, hogy működjön. Vagyis az oxigént és széndioxidot szállítsa, a keringésben maradjon és tárolható legyen. A művér lényegében vérhelyettesítő, a természetes vérnek adott esetben legfontosabb tulajdonságát képes betölteni: életmentő szerepe van. A valódi vér azonban rendkívül bonyolult összetételű szerv. Nemcsak oxigént, széndioxidot és a sejtek felépítéséhez szükséges anyagokat, enzimeket, hormonokat, vitaminokat, anyagcsere bomlástermékeket szállít, hanem részt vesz a hőmérséklet szabályozásában, a szervezetbe behatoló kórokozók, vagy testidegen anyagok semlegesítésében is. Ezért fontos tény: a művér önmagában soha nem helyettesíti a természetes vért, nem alkalmas mindezen funkciók ellátására, noha több jó tulajdonsággal rendelkezik a vérpótlásra alkalmazott természetes vérrel szemben.

- Melyek ezek?

- Nem vércsoport-függő, tehát bárkinek adható. Fagyasztásra nem érzékeny, ilyen állapotban is megőrzi eredeti tulajdonságait. Megfelelő kezeléssel (amit szaknyelven liofilezésnek nevezünk), gyakorlatilag korlátlan ideig tárolható, és felhasználható, fajidegen felhasználása esetén korlátlan mennyiségben előállítható. Véradáskor kisebb a fertőzési kockázat, mint természetes vér adása esetén. Katasztrófák idejére tárolható, feleslegessé teszi a nehézkes véradást, és az azzal járó szervezési teendőket. Mivel a művér sejtjei lényegesen apróbb méretűek, mint a természetes vérsejtek, könnyebben áthatolnak a beszűkült vérereken, például égés vagy érszűkület esetén. A vérparaziták (malária, babizia) nem tudják megtámadni a művért, tehát jobb terápiás hatás várható alkalmazása estén, mint a valódi vérnél. Tömeges gyártáskor olcsóbb, mint az (ingyen adott) természetes vér. Extra oxigénigény esetén jelentékeny oxigénszállítási növekedés várható a művértől, ugyanis a művér a koleszterinhártyákon keresztül veszi fel és adja le az oxigént. Ez a koleszterinhártya a művérünk "titka", ilyent máshol eddig nem tudtak előállítani.

A feltaláló hozzáteszi: mielőtt bárkit elkápráztatnának a felsorolt előnyök, meg kell említeni hátrányait is. Nem tartalmaz plazma komponenseket és sejtes elemeket. Csak a "megmaradt" vérmennyiségben előforduló enzimekre támaszkodhat. A szervezetre gyakorolt kedvező hatásával, a szervezet öngyógyítását segítve érhet el hosszútávú, tökéletes hatást.

- Ha Önök a legnagyobb feladatot már megoldották, nevezetesen a hemoglobin bezárását egy biztonságos burokba, akkor mi van még hátra?

- Valóban ez a lényeg, a biztonságos "csomagolás". Ha ugyanis nincs jól bezárva a hemoglobin, akkor kiürül a burokból és eltávozik a vizelettel. Az oxigén és széndioxid keresztülmegy rajta. Mi a koleszterint találtuk erre a célra a legalkalmasabbnak, mert azt a szervezet önmaga hozza létre, viszont lebontani nem képes. Azt mondhatom, hogy még hátra van az emberen történő kipróbálás fázisa. Ha ezt siker koronázza, akkor már csak a gyártás megkezdése. Az emberen történő kipróbálás előtt azonban még el kell végeznünk néhány költséges állatkísérletet. Ez a kutatási téma már szerepelt a Parlament és a miniszterelnök előtt is, elismerésükről és támogatásukról biztosították a kutatócsoportot, de a szükséges anyagi fedezet még nem áll rendelkezésünkre. Az érdeklődés viszont igen nagy, külföldről vételi szándékkal is sokan jelentkeznek, de a magyar művér szabadalma nem eladó! Amennyiben forgalomba kerülhet, - és reményeim szerint ez az idő nincs messze -, mindenképpen hazai felfedezés és hazai termék lesz - állítja végül dr. Horváth István.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását