2024. március 29. - Auguszta

Lendvai adóbevallását rendben találták

Mindent rendben talált az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hatóság (APEH) Lendvai Ildikó adóbevallásában; az MSZP parlamenti frakcióvezetője tavaly októberben saját maga ellen kért vagyonosodási és adóvizsgálatot. A vizsgálati jegyzőkönyvet pénteken juttatták
2008. április 11. péntek 18:58 - Hírextra

A szocialista politikus 2007 októberében azután kért maga ellen vagyonosodási vizsgálatot, hogy az adóhatóság hasonló vizsgálatot rendelt el Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével és Kubatov Gáborral, a Fidesz pártigazgatójával szemben.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint az APEH politikai megrendelésre kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatot a fideszes politikusok ellen. Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője reagálásában visszautasította azt a vádat, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte volna a vizsgálatokat.

Lendvai Ildikó közleménye szerint a pénteken lezárult ellenőrzés mindent rendben talált, adóeltérést nem állapított meg. Utalt rá, hogy a vizsgálatot azért kezdeményezte, hogy "néhány politikus nehezményezte a vele kapcsolatban folyó, minden magyar állampolgárhoz hasonló törvényes feltételek között zajló vagyonosodási és adóvizsgálatot".

A jegyzőkönyv szerint a politikus "bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzésen" esett át, amelynek tárgya a személyi jövedelemadó volt. Lendvai Ildikó 2002 és 2006 közötti bevallásait vizsgálták.

A dokumentumok szerint a frakcióvezetőnek 2002-ben 3,7 millió forint, 2006-ban 5,7 millió forint volt a bruttó jövedelme, ami után 1.280 ezer, illetve 1.798 ezer forint személyi jövedelemadót fizetett.
A parlament honlapján olvasható adatok szerint Lendvai Ildikó 2008 márciusában 510.180 forint tiszteletdíjat 162.330 forint költségtérítési átalányt kapott.

Orbán Viktor vagyonosodási vizsgálata március elején zárult le, az APEH túlfizetést állapított meg, és visszautalt 135 ezer forintot. Az adóhatóság Kubatov Gábor bevallásában sem talált hibát.

Tavaly novemberben Pesti Imre, Horváth Zsolt és Kupper András fideszes képviselő ellen is indítottak vagyonosodási vizsgálatot, valamint kiderült, hogy Molnár Zsolt és Varju László szocialista politikus, továbbá az MDF-es Katona Kálmán szemben szintén folytattak ilyen vizsgálatot.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását