Fodor Gábort ki fogják retusálni az SZDSZ történetéből

Miért is kell a liberális értékeket pont az SZDSZ-től megvédeni?

Megvédeni talán nem kell, de „védelmet” sem kell várni tőlük. Hosszú távon az nem működik, hogy egy párt különböző perifériális, kiszorított helyzetű társadalmi csoportok mellett emeli fel a szavát, miközben a gazdasági és társadalompolitikája szélsőségesen jobboldali. A mostanra kialakult helyzet már az indulási pillanatban benne volt. Egyszerre hideget és meleget fújni nem lehet. Egyszerre lándzsát törni a roma integráció mellett, kiállni a melegek, betegek , nők és más kiszorított, kizsákmányolt helyzetben lévő társadalmi csoportok mellett, és egyszerre befagyasztani azokat a társadalmi viszonyokat, melyek a kizsákmányolást nem, hogy nem enyhítik, hanem fokozzák a társadalomban; azt nem lehet sokáig csinálni. Ez az alapvető probléma. Sztorizgathatunk azon, hogy mi volt a nagyobb törés. Az, amikor Kis János lemondott? Amikor Kis János kilépett? Amikor Eörsi István kilépett? Amikor Petri György vagy TGM hagyta ott a pártot, vagy amikor Solt Ottilia visszavonult? Ezeket a történeteket bárki megkeresheti különböző annalesekben vagy az interneten, de ezek mind tünetjelenségek voltak.

Az SZDSZ különböző liberális elvei törvényszerűen összeegyeztethetetlenek egymással? Mondjuk a liberális-neoliberális gazdaságpolitika az egyenlőségelvvel? Nem lehet mindabból, amit az utóbbi kétszáz évben liberalizmusnak hívtak – legyen az közjogi vagy gazdasági értelemben vett liberalizmus –, egy következetes pártideológiát összerakni?

Nem lehet. Nekem az az alapvető vitám azzal, amit az SZDSZ hirdet és hirdetett az elmúlt húsz évben, hogy a posztmodern demokráciában a kétszáz évvel ezelőtti ideológiákra nem lehet politikákat ácsolni. Nem pusztán a politikai liberalizmussal, hanem a konzervativizmussal és a szocializmussal is baj van. Ezek a modernista ideológiák egy teljesen más élethelyzetre, világállapotra konstruálódtak meg a felvilágosodást követően, és azóta széthasadtak. A mai világban bőven elképzelhető mondjuk egy olyan, egyébként koherens kormányzati vagy ellenzéki politika, amely az emberi jogok tekintetében vagy közjogi értelemben liberális, kulturálisan konzervatív és társadalompolitikájában szocialista. És ez nem magyar jelenség. Az a különbség egy kelet-európai és egy megállapodott demokrácia között, hogy mondjuk a német vagy angol demokráciában egy liberális, egy szociáldemokrata vagy egy kereszténydemokrata-konzervatív tábor mögött több száz éves hagyomány él. Az ideológiák széthasadása ezért sokkal szervesebben ment végbe ezekben a társadalmakban. Nálunk sokkal egyértelműbb az, hogy azok a szimbólumok, amelyekkel harcba mennek a pártok, azok tulajdonképpen tökéletesen üresek.

Abban az ellentmondásban, hogy az SZDSZ képviselte neoliberális gazdaságpolitika mennyire veti vissza a romák életkilátásait, és eközben mennyire hangoztatja a párt a romák ügye melletti elkötelezettségét, nincs egy olyan üzenet, hogy mintha érdekeltek lennének a romák nyomorának megőrzésében? Ameddig a nyomort automatikusan követő társadalmi megkülönböztetések léteznek, addig mindig kikelhetnek a hátrányos megkülönböztetés ellen, amit honorál a szavazóbázisuk…

Nem csak a romákról, hanem a nők, a melegek, a pszichiátriaviseltek helyzetéről is beszélhetünk. Nem feltételeznék ilyen fajta megátalkodottságot, de egy dolog biztos: az a fajta neoliberális-neokonzervatív társadalom- és gazdaságpolitika, amit ma Magyarországon az SZDSZ egészen szélsőséges módon képvisel – gyakorlatilag, úgy mint az amerikai republikánusok jobbszárnya –, konzerválja azokat a társadalmi viszonyokat, ahol különböző társadalmi csoportokat kizsákmányolt helyzetben lehet tartani. Hogy konkrét példát mondjak: Amikor az SZDSZ-es gazdaságpolitika bevallottan – Mihályi Péter egy Lányi Andrással folytatott vitában kimondta, hogy a falu egy túlélt létforma – arra törekszik, hogy elpusztítsa a kistelepüléseket, ezért elviszi a vasutat, bezárja a postát, lehetetlenné teszi az egészségügyi és oktatási ellátást, akkor valójában megtartja ebben a mostani nyomorúságos, megalázott, kizsákmányolt állapotban – elsősorban a kelet-magyarországi kistelepüléseken élő – roma alakosságot. Nem a társadalmi mobilitás irányába hat az a gazdaságpolitika, amit az SZDSZ hirdet, és amit semmivel sem törődve, doktriner módon keresztül akar erőltetni az egész országon.

Azért hangsúlyozom ezt, mert arra kérdésre, hogy az emberi jogok vagy kisebbségek képviseletére miért lett hiteltelenné az SZDSZ, nagyon egyszerű lenne azzal válaszolni, hogy az a párt, amelyik felháborodik, ha nem lehet bevinni a nagytőkét az egészségügybe a koalíciós partnere miatt, de nem háborodik fel akkor, amikor rendőrterror van Budapest utcáin, sőt, kitüntetéseket osztogat, és amelyik némán tűri azt, hogy a koalíciós belügyminiszter irányítása alatt álló rendőrség éveken keresztül tudatosan megsértse a gyülekezési jogot, az elveszíti a hitelét az emberi jogok képviseletére. Lehetne még sorolni az SZDSZ-t hiteltelenné tévő lépéseket és hallgatásokat , például a szólásszabadság ügyében. Az igazi probléma azonban az, hogy lehet-e tartósan képviselnie egy pártnak az emberi jogi liberalizmust és a gazdasági liberalizmust-neoliberalizmust együtt? S amúgy a hitelvesztés nem csak az emberi jogi témákban merül fel.

Nézzük meg, hogy a Válasz a válaszúton című levelet – amelyet jónéhány SZDSZ körüli értelmiség jegyzett karácsony előtt – olyanok is aláírták, akik világéletükben az állam eltartottjai voltak és ma is azok. Aláírják azt, hogy mi, akik kiállunk a mindenkire kiterjedő, egységes társadalombiztosítás mellett, kádáristák vagyunk, és közben telesírják a sajtót azzal, hogy a folyóiratuk, a tanszékük és a többi, miért nem kap elég állami támogatást… Nincs külön emberi jogi és külön gazdaságpolitika; aki az egyikben hitelét veszti, az törvényszerűen a másikban is hitelét fogja veszteni. Milyen liberális gazdaság- vagy társadalompolitika az, amelyben a magántőkét ugyan be akarják vonni az egészségügybe, viszont az 1970-es éveket megszégyenítő módon, központi tervutasítással döntik el az ágyszámokat, valamint azt, hogy melyik kórház marad meg és melyiket kell bezárni? Az amerikai neokon-politika vagy a német FDP ezekben következetes, és nem jellemző az, hogy például vezetőik az állammal seftelnének .
@@

Az SZDSZ-ben az első kormányzati ciklusuk óta nem volt érdemi változás a vezetőségben. Ugyanaz a pár ember helyet, pozíciót cserélt egymással, és a jelenlegi elnökről, az új seprűről is tudni lehet, hogy a háttérbe vonult régi vezetők embere…

Ez nem pusztán az SZDSZ problémája, hanem az egész magyar politikai piacé. Ez a befagyott állapot nem csak abban áll, hogy nincs igazán új szereplő, hanem abban is, hogy nem működik a parlamenti pártokban a fluktuáció, legfeljebb a kontraszelekció. Leginkább még az MSZP az, amelyik megpróbált a veszteségekre, vereségekre úgy reagálni, hogy új arcokat tolt előre. Hillert vagy Gyurcsányt mindenképpen ilyennek tekinthetjük; de megjegyzem, a másodvonal továbbra is ugyanaz. Szekeres és Kiss Péter mind az első ciklusból maradt régi motorosok. A többi pártnál gyakorlatilag az első ciklus vezető emberei jelentik a párt derékhadát. Ez az egész magyar politikai elitnek, politikai kultúrának a baja. A beágyazottság hiánya éppúgy igaz az SZDSZ-re, mint az összes pártra. Egyszerűen az a kapcsolattartás a társadalommal, a társadalmi önszerveződésekkel, ami garantálná a folyamatos visszajelzést a különböző döntéseikre, megszűnt az első ciklus idején vagy azt követően. Nem alakult ki az a beállt demokráciákban bevett gyakorlat, hogy van kapcsolat a szakszervezetekkel, az egyházi és a különböző társadalmi szervezetekkel. Hogy kialakulnak elvi- politikai platformok a pártokon belül, és így a párton belül is van verseny. Nem oligarchák, pénzemberek közötti verseny, hanem artikulált morális-politikai koncepciók közötti verseny. Ez nincsen meg Magyarországon. Ez a politikai kultúra súlyos válságtünete is egyben, mert alapvető szabálynak kéne lennie, hogy ha egy párt vereséget szenved egy választáson, akkor a vezetői hátrébb lépnek. Nálunk ez majdhogynem fordítva van. 1994-ben az MDF súlyos vereséget szenvedett, Lezsák Sándor ott maradt a topon. Az SZDSZ-t a Pető-Magyar-Kuncze-klikk gyakorlatilag szétverte ’94-98 között, harmadára apasztották a szavazótábort, és a háttérből továbbra is ők vezetik a szabad demokratákat. A Fideszről nem is beszélve: valaki – még akkor is, ha politikusi képessége és vezetői kvalitása vitathatatlan – kétszer vereséget szenved mint miniszterelnök-jelölt, és továbbra is ő a párt vezetője – na erre sincsen túl sok példa nyugati demokráciákban.

Mondhatjuk, hogy minden magyar párt bolsevizálódik abban az értelemben, hogy a vezetők kikezdik riválisaikat, és bebetonozzák magukat a párt élére? Épp csak a fotókról nem retusálják ki egymást…

Fodor Gábort már kiretusálták a Fidesz-történetből, és ha úgy hozza a sors, ki fogják retusálni az SZDSZ-éből is.

Az amerikai elnökválasztási rendszerben még a választások előtt primary-ken tesztelik nem csak a párttagság, hanem a potenciális választók véleményét a jelöltekről.

Ennek ott megvan a kultúrája. Igaz, nincs ilyen hagyománya az előválasztásoknak az európai demokráciákban, de az mindenütt szokás, hogy a pártokon belül van politikai verseny, ahol elvi és nem személyi alapon tagolódnak a csoportok, és hogy van pártokon belüli alternatíva is. Ha megbukik valaki, akkor jön egy másik irányzat képviselője. Thatcher alatt a Labour Party-ban, amikor megbuktak a balosok (Callaghan, Foot) jött John Smith, majd Tony Blair.

Nálunk teljes mértékben az a jellemző, hogy személyek, klikkek, barátságok, a ki-kinek az embere logikája mentén fogalmazhatók meg egy párton belüli a csoportok, és nem elvek alapján? Az SZDSZ-nél például nincsen szociálliberális vagy konzervatív-liberális vonal. Az érdekelv megöli az értékelvet…

A barátság szót ide nem használnám. A pártfinanszírozás tökéletes rendezetlensége miatt különböző pénzügyi támogatók körül szerveződnek – jól érzékelhetően – érdekcsoportok, illetve néhány párt egy-egy szűk csoportnak a foglya. A kezdetekben az SZDSZ-ben magában is voltak intézményesült elvi platformok, csoportok, s ugyanígy az MDF-ben is és az MSZP-ben is. A Fideszben pedig már akkor sem.…

Ugyan liberális demokráciában vagy annak egy változatában élünk, de egy liberális párttól elvárható lenne, hogy ezen belül is képviseljék a lehetséges liberálisabb és demokratikusabb berendezkedést, mondjuk a részvételi-közvetlen demokrácia képviseletével. Az SZDSZ-nél ennek pont az ellenkezőjét láthattuk a március 9.-i népszavazás kapcsán, ahol magát a népszavazás intézményét igyekeztek egyfajta populista és kártékony dolognak beállítani…

Tény és való, hogy a Fidesz politikájában felfedezhető számtalan populista vonás, de nem önmagában a szociális népszavazás miatt. Egészen vérfagyasztó, ahogy a névleg liberális párt uszít a közvetlen részvétel ellen, és ahogy a névleg szocialisták a kedvenc lapjukban uszítanak a sztrájkjog ellen. A szerepek egészen elképesztően és végzetesen fel vannak cserélve.

A liberális jogállam értékeit meg kell őrizni, ugyanakkor azt is világosan kell látni, hogy vannak strukturális hibák, amelyek nem pusztán egyik vagy másik politikusnak tudhatók be, hanem egész egyszerűen annak, hogy az elmúlt tizenöt-húsz évben nem lett karbantartva az a szerkezet, amit az alkotmányozó atyák megálmodtak. Nem reagált a magyar politikai elit arra, amit részben az átalakuló társadalom, részben a globális helyzet változása előidézett az egész demokratikus intézményrendszerrel kapcsolatban. Például nem volt olyan kreatív újragondolása a politikai eliten belül a demokratikus intézményrendszerünknek, ami a részvételi elvnek nyitott volna nagyobb teret a struktúrában. Egész egyszerűen azért, mert a modernitás utáni demokráciákban egy ponton túl nem teremthető újjá a legitimitás a négyévenkénti választással. Nem csak a népszavazás intézményének a meghonosításra gondolok, hanem például egy teljesen új jogalkotási törvényre, amelyik komoly közjogi szankciókkal ellátva is biztosítja az állampolgári önszerveződések beleszólását. Ilyen és más elgondolásoknak a végigvitelét hiányolom; az viszont egészen biztos, hogy a liberális jogállam alapelveihez hű radikális demokrata hozzányúlás a demokratikus intézményrendszerhez nem várható egyetlen parlamenti párttól sem.