2024. április 20. - Tivadar

Francia rádióriport méltatta a Művészetek Palotáját

A "XXI. századi zenei élet hibátlan akusztikájú új templomaként" mutatta be a France Info francia hírrádió és a Radio France Internationale (RFI) rádióadó közös helyszíni riportjában a budapesti Művészetek Palotáját annak kapcsán, hogy fennállásának 85. é
2008. április 9. szerda 19:51 - Hírextra

A Művészetek Palotájában (MÜPA) a Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbáján készült felvételen Kocsis Zoltán főzeneigazgató elmondta, hogy korábban a Zeneakadémia ideális hely volt az együttesnek zongoraművek előadására, de Mahler vagy Sosztakovics szimfonikus műveihez túl kicsinek bizonyult a Zeneakadémia terme. Azokhoz nagy koncertteremre van szükség, s ezért jelentett nagy boldogságot a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak a Művészetek Palotájába való költözés.

Florence Labruyere riportjában kiemelte, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem kialakítása annak az amerikai mérnöknek, Russell Johnsonnak a nevéhez fűződik, aki a philadelphiai koncerttermet is tervezte, és aki a párizsi Salle Pleyel felújítását végezte. Az oldalfalak zengőkamrákra nyílnak, amelyekkel a hangversenyterem térfogata növelhető, és a fellépő zenekar igényei szerint változtatható az akusztikai környezet.

A MÜPA egyik rendszeres magyar látogatója pedig azt hangsúlyozta a riportban, hogy annak ellenére, hogy az épület közelében egy híd található és óriási a forgalom, a külső zajból semmi nem szűrődik be a terembe, és még a csendet is hallani lehet.

A MÜPA rendszeresen fogad világsztárokat, köztük márciusban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében először lépett fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Robert Alagna. A francia operaénekes a riportban elmondta: egy időben Budapest Európa egyik legfontosabb kulturális városa volt, ahol minden nagy zeneszerző megfordult.

"Úgy gondolom, Budapest mostanában kulturális téren kezdi visszaszerezni nemesi címét. És ez boldogsággal tölt el, mert egy olyan városról van szó, amely ezt megérdemli" - hangoztatta Alagna a francia rádiókban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását