2023. február 7. - Tódor, Rómeó

Sólyom: Óriási értékek vannak az országban

Az országjárással szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy milyen óriási természeti értékek vannak Magyarországon - mondta Sólyom László köztársasági elnök Visegrádon, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban kezdett háromnapos látogatásának második napján.
2008. április 7. hétfő 11:41 - Hírextra

Szeretném elnökségem alatt végigjárni az összes nemzeti parkot, ami azt jelenti, hogy az egész országot - fogalmazott az államfő azon az előadáson, amelyen bemutatkozott a Duna-Ipoly Nemzeti Park is.

"Nemcsak a természeti értékekről szeretnék hírt adni az országnak, hanem azokról az emberi értékekről is, amelyekkel itt lépten-nyomon találkozom" - hangsúlyozta.

Az államfő kiemelte: nagyon fontos az, hogy hogyan tud a nemzeti park együttműködni a környezettel. A nemzeti parkoknak megvannak a közös problémáik, de mindegyiknek sajátos arculata van - tette hozzá.

Sólyom László szólt a nemzeti parkhoz tartozó kistelepülésekről is, amelyek - mint mondta - az idegenforgalomban látják az egyetlen lehetőségét a kibontakozásra.

Hangsúlyozta azt is: a Duna-Ipoly Nemzeti Park sok nyomásnak van kitéve, mert a főváros, Budapest terjeszkedni akar.

Feladatának tartja azt is, hogy a kormányzat felé azt közvetítse: ahol lehet, ott a környezetvédelem szemponjait helyezzék előtérbe - közölte az államfő.

Az utolsó pillanatban vagyunk, alapvető szemléletváltozásra van szükség a környezettel szemben - fogalmazott.

Füri András, a nemzeti park igazgatója előadásában elmondta: a park területén több mint 1.300 forrás és számos barlang található. A park legmagasabb pontja a 937 méteres Csóványos - jegyezte meg.

Az igazgató kiemelte: a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén láp- és mocsárrétek ugyanúgy megtalálhatók, mint szikesek, homokpuszták és sziklagyepek. A védett növények száma pedig meghaladja a négyszázat - mondta.

Az államfő a nap folyamán a nemzeti park Fejér megyei részére látogat. Bicskén találkozik a Vértesi Natúr Parkhoz tartozó bányásztelepülések polgármestereivel. Sólyom László délután megkoszorúzza a pákozdi csata emlékművét, majd ellátogat a Nádasdy-kastélyba.
A Duna-Ipoly Nemzeti Parkot (DINP) 1997 októberében hirdették ki, hazánk kilencedik nemzeti parkjaként.

A nemzeti park működési területe széles övként öleli körül Budapestet. Észak-déli irányban a parassapuszta-ipolysági határátkelőtől a Csepel-sziget déli végéig, kelet-nyugati irányban pedig az Újszász-Abony vonaltól Nádasladány-Mór-Kisbér-Bábolna vonalig terjed.

A DINP Igazgatóság székhelye Esztergomban van. A nemzeti parkhoz nyolc tájvédelmi körzet és 32 természetvédelmi terület tartozik.

A nemzeti park térségének egyedi sajátosságát a három nagy tájképi egység, a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása adja.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását