2024. május 6. - Ivett, Frida

Felháborodás és nyomozás

Aki nem jár moziba, talán nem is egészen értette annak a fél lelátóhosszúságában kifeszített feliratnak a sértő célzását, amely a Stade de France-ban lezajlott szombati francia kupadöntőn botrányt okozott. Az államfőtől a miniszterelnökön át az illetékes
2008. április 4. péntek 07:17 - Hírextra

Egy biztos: mindenki kemény szankciót helyez kilátásba, még ha nem is lehet tudni, hogy pontosan milyen formát ölt. A francia Profi Labdarúgó Liga (LFP) fegyelmi bizottsága csütörtökre kérette be a botrányra vonatkozó jelentéseket, amelyek alapján a jövő héten megkezdődik a sportvizsgálat. A rendőrség pedig már szombat óta minden eszközt bevet a felelősök kinyomozására.

A Paris Saint Germain szombaton 2:1-re nyerte a kupadöntőt az északnyugat-franciaországi Lens csapata ellen, ám a - még nem azonosított szurkolók által kifüggesztett - botrányos felirat (amelyet bőségesen bemutatott a média) alaposan megkeserítette a győzelem ízét. A szöveg, amely az első félidő után jelent meg a stadion egyik lelátójának hosszában, Dany Boon rendező Isten hozott a ch,tiknél című nagy sikerű filmvígjátékára utalt. Ez csipkelődő, gunyoros formában, de nagy együttérzéssel mutatta be a Lens városát is magában foglaló észak-franciaországi bányavidék embereit, akiket bizalmasan csak a ch'ti gúnynévvel illetnek. A felirat viszont korántsem volt együttérző: "pedofilok, munkanélküliek, vérfertőzők: Isten hozott a ch,tiknél!"

A kupadöntőn megjelent Nicolas Sarkozy államelnök azonnal a felirat eltávolítására szólított fel és elítélte az akciót, Bertrand Delanoe párizsi polgármester tiltakozásul nem vett részt az eredményhirdetésen, a Profi Labdarúgó Liga elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy "valamennyien ch,ti-k vagyunk" és szigorú felelősségrevonást helyezett kilátásba.

A héten Francois Fillon miniszterelnök is nyilatkozott, közölte, szilárdan elkötelezte magát amellett, hogy "az ilyen magatartást nagyon-nagyon szigorúan kell büntetni", Michele Alliot-Marie belügyminiszter pedig bejelentette: megindította azt az eljárást, amelynek nyomán "akár be is tilthatják" a magukat ilyesfajta fellépésre ragadtató szurkoló egyesületeket.

A párizsi rendőrprefektus a maga részéről "néhány napon belül" ígérte a felelősök kézre kerítését és a Paris SG következő, szerdán lezajlott mérkőzéséről már sürgősségi eljárással ki is tiltották a csapat 92 olyan szurkolóját, akiknek a múltban a találkozókat megzavaró erőszakos cselekmények miatt gyűlt meg a baja a hatóságokkal. Jelenleg az ilyen eltiltások három-hat hónapra szólnak, de a az illetékesek fontolgatják, hogy időtartamukat a történtekre való tekintettel automatikusan hat hónapra, visszaesők esetében pedig egy évre hosszabbítják meg.

Lens ellenzéki, szocialista képviselő-polgármestere, Guy Delcourt sajtóértekezleten adott hangot annak a véleményének, hogy a sértő felirat mögött "sokkal mélyebb okok, felforgató hálózatok" állnak és a titkosszolgálatot is nyomozásra felszólította fel. Delcourt egyben feljelentést is tett az 1998-as labdarúgó vb-re épült stadion illetékesei ellen, akiknek hanyagsága szerinte lehetővé tette a sértő felirat bevitelét és kibontását, továbbá pénzbüntetés kirovását sürgette.

Az ügyészség "gyűlöletre vagy erőszakra uszító provokáció" címén tett feljelentést ismeretlen személyek ellen: erre a bűncselekményre akár egyévi börtönbüntetés és 15 ezer eurós (3,9 millió forint) pénzbírság is kiszabható. A Francia Labdarúgó Liga és a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) hasonló tartalmú feljelentést tett, ehhez csatlakoztak a szombati mérkőzés két csapatának egyesületei és az SOS Racisme nevű, a fajgyűlölet ellen küzdő francia civil szervezet.

Nicolas Sarkozy elnök az Elysée-palotában fogadta Lens küldöttségét, ezt követően Bernard Laporte sportminiszter közölte: egyetértettek abban, hogy az ilyesfajta cselekmények elkövetőit "távol kell tartani a stadionoktól" és ennek érdekében "jogi és pénzügyi szankcióval kell sújtani őket". Laporte megjegyezte, hogy a párizsi csapat szurkolótáborának 99 százaléka igazi focibarát, a hatóságok feladata kinyomozni és kitiltani a stadionokból a maradék 1 százalékot.

Az általános felháborodás alól csak Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke volt kivétel, aki a tiltakozó nyilatkozatokat "a politikai- és média-beli álszentség nevetséges csúcspontjának" minősítette, arra hivatkozva, hogy "ilyesfajta incidensek az egész évben előfordultak".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását