2024. május 8. - Mihály

Fodor kitart

Az SZDSZ nagyon közel van a kilépéshez a koalícióból, de a végsőkig kell keresni a megoldást - mondta Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a Liberális Fiatalok Egyesületének rendezvényén szerdán Budapesten.
2008. április 3. csütörtök 07:35 - Hírextra

A szabad demokraták ügyvivője szerint a liberálisok nem akarnak előrehozott választásokat, az az országnak sem érdeke, és egyébként sem tesz jót a demokráciának, ha egy politikai tömörülés kétharmados többséget szerez.

A politikus Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztéséről szólva hozzátette, az ország érdeke stabilitást kíván, de az SZDSZ nem mehet el odáig, hogy feladja önmagát.

A liberális miniszterek és államtitkárok kormányból való kilépéséről szólva azt mondta, természetesen ő is eleget tesz a párt határozatának és lemond, de a lemondó nyilatkozatot nem akarja kiadni a kezéből, mert azzal vissza lehet élni. Hozzátette, hogy aláírta a papírt és az most egy páncélszekrényben van elzárva.

Az SZDSZ közelgő tisztújítását úgy kommentálta, hogy vállalná a megmérettetést, de még nem döntött az indulásról. Arról, hogy mást is tudna-e támogatni, azt mondta, ha a párt olyan jelöltet talál, akinek a személyében meg tudnak egyezni, akkor boldogan odaáll mögé.

A március 9-i népszavazás utóéletével kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy rossz volt a kormánypártok reakciója, mert ilyenkor nem megsértődni vagy duzzogni kell.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását