2024. június 23. - Zoltán

Lamperth segítséget ajánlott

Lamperth Mónika (MSZP) Kaposvár országgyűlési képviselőjeként segítséget nyújtana a kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában kialakult tanár-diák konfliktus megoldására: egy konfliktuskezelő szakmai csoport közreműköd
2008. április 2. szerda 11:55 - Hírextra

A szocialista politikus, aki az elmúlt napokban nagy médiavisszhangot kiváltott eset kapcsán (egy 17 éves diáklány elfogadhatatlanul viselkedett tanáraival és társaival szemben) kereste meg az iskola igazgatóját, s erről szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t.

Lamperth Mónika közölte: telefonon beszélt Tóth Imre igazgatóval, és felajánlotta egy konfliktuskezelő szakmai csoport segítségét.

Az intézmény vezetője ezt - mint mondta - "szívesen fogadta", a program lefolytatásának időpontjáról már egyeztetnek is a szakemberekkel - tette hozzá a szociális és munkaügyi miniszter, hangsúlyozva: ennek költségeit teljes egészében a minisztérium vállalja, a program az iskolának semmilyen plusz kötelezettségvállalással nem jár.

Tájékoztatása szerint felkérésére Herczog Mária szociológus, egyetemi docens és munkatársai vállalták, hogy az iskolában egy mediációs konfliktuskezelő tréninget bonyolítanak le, amelynek "rendkívül jó nemzetközi tapasztalata van".

A politikus magyarázata szerint "ezt a módszert eredményesen használják a fiatalkorúak által okozott konfliktusok és bűncselekmények kezelésénél", s a szakemberek igazi alternatívának tartják a hagyományosan alkalmazott fegyelmi eljárásokkal és büntetésekkel szemben - tette hozzá.

Mint arról Lamperth Mónika beszámolt, a megbeszélés egy meghatározott forgatókönyv szerint zajlik az összes érintett fél bevonásával. A személyes találkozón részt vesz a konfliktust okozó, a sérelmet szenvedett fél, a felek támogatói (szülők, barátok) és az érintett közösség képviselői.

A program kulcsfogalma a helyreállítás - emelte ki Lamperth Mónika. Megjegyezte: a program nem terápiás módszer, és nem elnéző a vétségekkel, kihágásokkal, bűncselekményekkel szemben, helyteleníti a nem megfelelő viselkedést, de támogatja és értékeli a tett elkövetőjének belső értékeit.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását