2024. május 6. - Ivett, Frida

Elégedetlenek az újságírók

A román hatóságoknak sikerült szerdán az aprólékosan kidolgozott forgatókönyv szerint biztosítani a NATO-csúcstalálkozó különböző programjainak lebonyolítását, a sajtótudósítók egy része azonban némi zűrzavarral szembesült.
2008. április 2. szerda 18:40 - Hírextra

A főbb programokat illetően viszonylag gördülékenyen haladt minden, a küldöttségeket szállító konvojok is időben célba értek, a fontosabb események sem szenvedtek nagy késéseket. A médiában megszólaló elemzők közül többen úgy vélték, hogy a hatóságok eltúlozták a készültség mértékét. Hogy igazuk van-e vagy sem, azt utólag sem lehet majd feketén-fehéren kimutatni, különösen ha biztonsági szempontból a találkozó idején nem történik semmiféle "rendkívüli esemény".

A világ számos tájáról összesereglett újságíróknak - akik közül sokan már több nagy nemzetközi csúcstalálkozón vettek részt - némi zűrzavarral kellett szembesülniük. Hamar kiderült azonban, hogy e problémákról nem a román szervezők tehetnek.

A Reuters például külön anyagot közölt, "káoszról" tudósítva. A Bukarestbe érkező újságírók egy része ugyanis sokáig vergődött, amíg elért a forgalomkorlátozások miatt keletkezett forgalmi dugókon keresztül a sajtóközpontba. Itt azonban kellemetlen meglepetés érte többüket: akkreditálásuk nem volt rendben, ugyanis kérvényüket Brüsszelben még "nem ellenőrizték le". Az utóbbi napokban számos újságírónak valóban vissza kellett térnie több órával később, még akkor is várnia kellett, hogy "kinyomtassák" a fényképes akkreditálási kártyát. A sajtóközpont román alkalmazottain csattant az ostor, holott ők valóban a brüsszeli központtól függtek, ott "ültek" a több hónappal ezelőtt interneten elküldött kérelmeken.

A sajtó képviselői közül sem hallotta mindenki George W. Bush amerikai elnök reggeli beszédét a román takarékpénztár épületében, mivel nem állt rendelkezésükre a megfelelő akusztikai berendezés. Kiderült, hogy ez annak a holland cégnek a "sara", amelyik megnyerte annak idején az ezzel kapcsolatos tendert.

James Appathurai NATO-szóvivő személyesen kért bocsánatot az újságíróktól a fennakadások miatt, de akkorra már megoldódtak a korábbi hiányosságok. Az akkreditált 3500 újságíró közül még nem érkezett meg mindenki szerda délutánig, de a Parlamenti Palotában berendezett hatalmas sajtótermekben alig volt már szabad hely.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását