2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gyurcsány elszámította magát

Saját bőrét akarta menteni Gyurcsány Ferenc az egészségügyi miniszter menesztésével, de elszámította magát - jelentették ki a Magyar Hírlap által megkérdezett politológusok, és egyre közelebbinek érzik az előre hozott választásokat.
2008. április 1. kedd 10:02 - Hírextra

A mostani konfliktus egyértelműen a kormányoldalra nézve súlyos vereséggel zárult népszavazás következménye - mondta a Magyar Hírlapnak Fricz Tamás. Hozzátette: a kormány először úgy gondolta, hogy nem történt semmi, de kiderült, hogy ez nyilvánvalóan nem igaz.

Ahhoz tudnám hasonlítani a helyzetet, amikor valakit elüt az autó, de feláll, és elsőre azt gondolja, nem esett semmi baja. Azután viszont kiderül, hogy súlyosak a sérülései és kórházba kerül - jellemezte a szituációt a szakértő. A politológus úgy látja: sokan a 2004-es kormányfőváltáshoz hasonlítják a helyzetet, ám most egészen más a tét. "Jelen pillanatban már nem a két pártról van szó, hanem az ország jövőjéről." Ez pedig már nem koalíciós belügy, nem lehet egy miniszter vagy a miniszterelnök cseréjével megoldani - hangsúlyozta Fricz Tamás.

A politológus szerint a megoldás az előre hozott választás lehetne, és eljött az idő, hogy valamelyik párt a parlament önfeloszlatását kezdeményezze. A minisztercseréről Fricz Tamás elmondta: Horváth Ágnes menesztésével Gyurcsány Ferenc a saját pártján belüli pozícióit akarja erősíteni, ám elszámította magát, és inkább olajat öntött a tűzre. Ha az SZDSZ belenyugszik a döntésbe, akkor politikai és erkölcsi hullává válik, ha nem fogadja el a lépést, akkor viszont még van esélye arra, hogy két év alatt újra felépítse magát - mondta a politológus.

Simon János szerint az egészségügyi miniszter menesztése válaszlépés a kormányt bíráló kijelentésekre, amelyekkel a szabad demokrata politikusok teljes mértékben az MSZP nyakába akarták varrni a népszavazási vereséget. A szocialisták abban bíznak, hogy ezzel a lépéssel visszaszerezhetnek valamennyi támogatót - mondta a szakértő, és egyetértett Fricz Tamással abban, hogy Gyurcsány a saját bőrét akarta menteni ezzel a lépéssel.

Simon János szerint a jövő szempontjából meghatározó kérdés, hogy az SZDSZ-en belül ki kaparintja meg a hatalmat. A Kóka-vonalhoz tartozóknak - gazdasági érdekből - még mindig a koalícióban maradás az elsődleges érdekük, a másik oldalnak viszont nem. Simon biztosra veszi, hogy az elkövetkezendő hónapban jelentős közéleti változások lesznek. A politológus nem zárta ki az előre hozott választás esélyét, és szerinte Orbán Viktornak is vállalnia kell ezzel kapcsolatos kijelentéseit, jelét adva, hogy az ellenzék készen áll a kormányzásra. (Magyar Hírlap)

Forrás: HavariaPress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását