2024. július 17. - Endre, Elek

A gőték nyertek

Nem térhet haza a tavaly nyári áradás miatt elmosott otthonába egy brit házaspár, de nem azért, mert a ház azóta sem lakható - hanem azért, mert "kilakoltatták" őket a tarajos gőték.
2008. március 31. hétfő 07:36 - Hírextra
John és Maggie Histedet a tarajos gőték "lakoltatták ki" egymillió fontot (325 millió forintot) érő, 18. századi otthonukból. A házaspár házát tavaly nyáron tette tönkre az áradás, és azóta is egy lakóautóban kénytelenek élni.

A wiltshire-i házat már majdnem teljesen felújították, amikor egy eldugult csatorna miatt ismét elöntötte a víz. Most pedig megtudták, hogy a csatornát nem lehet kitisztítani, mert a környezetvédelmi hivatal feltételezése szerint abba tarajos gőték költöztek.

A gőte pedig védett állat - a hivatal ezért három hónapos vizsgálatot indított annak kiderítésére, igaz-e a gyanú. Ha azonban így van, akkor még hónapok telhetnek el, amíg meg is találják a gőtéket.

A munka végeztéig a házaspár nem folytathatja a felújítást sem. "Tudom, hogy ez a törvény, de nagyon frusztrálónak tartom, hogy a gőték fontosabbak, mint az emberek. Csak üljünk ölbe tett kézzel, és figyeljük, hogy az otthonunkat esetleg újra elmossa a víz, csak, mert valahol akad néhány gőte?" - panaszkodott a 67 éves, nyugdíjas orvos.

A gőték utáni nyomozás ráadásul csak júniusban kezdődik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását