2024. május 7. - Gizella

Béres Attila darabja nyert

Béres Attila Arany trombita című egyfelvonásosát ítélte a legjobbnak a Magyar Drámaíró Verseny zsűrije a csütörtök este tartott bemutatók után - közölte az MTI-vel Tircsi Anikó, az esemény művészeti titkára. A tizenhárom éve indult versenyt Magyar Rádió Z
2008. március 28. péntek 08:04 - Hírextra
A megmérettetés három résztvevője, Szalay Kriszta, Kiss József és Béres Attila szerdán este kapták meg a témát: az íróknak a Budapesti 7 nap Joe Murányi magyar származású klarinétossal, Louis Armstrong egykori zenésztársával készített interjúja alapján kellett színpadi művet alkotniuk csütörtök reggelre.

A versenydarabokat csütörtökön 19 órától a Budapesti Kamaraszínház Tivoli Színházában láthatta a közönség Léner András, Romvári Gergely és Göttinger Pál rendezésében. A három egyfelvonásost Andai Györgyi, Bank Tamás, Bozsó Péter, Cserna Antal, Dolmány Attila, Gilicze Márta, Jánosi Dávid, ifj. Jászai László, Juhász Réka, Kovács Ferenc, Lippai László, Rák Kati, Schubert Éva, Szabó Margaréta, Tallós Rita, Tímár Éva, Vallai Péter, Verebes Linda játszották.

A zsűri Béres Attila egyfelvonásosát hirdette ki győztesnek, a legjobb rendezőnek járó elismeréssel Léner Andrást jutalmazták. A legjobb színész ifj. Jászai László, a legjobb színésznő Gilicze Márta lett, a közönségdíjat Kiss József kapta.

A drámaírói versengés ötlete még 1993-ban pattant ki Siposhegyi Péter fejéből, ekkor még csak egyedül és egyetlen ellenféllel vette fel a versenyt: az idővel. A háromfelvonásos mű 7 óra 20 perc alatt született, és 15 színművész adta elő olvasószínház-szerűen.

Az első hivatalos Magyar Drámaíró Versenyen, 1994-ben Siposhegyi Péternek kihívói is akadtak, Hernádi Gyula és Spiró György személyében. A nap kérdése az volt, hogyan lehet az időjárás-jelentésből egyfelvonásost írni.

Azóta a gyorsasági drámaíró versenyen indult már többek között Eörsi István, Horváth Péter, Nagy András, Békés Pál, Pozsgai Zsolt, Görgey Gábor, Kertész Ákos, Kiss Csaba, Thúróczy Katalin, Háy János, Gosztonyi János is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását