2024. április 19. - Emma

Több SZDSZ, több államtitkár

A Fidesz a kormány pótcselekvésének tartja, hogy a GKM a már eddig is öt államtitkárból álló vezetői karának kiszélesítésével próbálja megoldani a hazai információs társadalom kiépítésében érzékelhető elmaradásokat, hiányosságokat.
2008. március 27. csütörtök 18:32 - Hírextra
A megszüntetett Informatikai és Hírközlési Minisztérium esete is bizonyította: az ágazat a XXI. században súlyánál és jelentőségénél fogva komoly, önálló kormányzati képviseletre érdemes, azonban a hatékony irányítás feltétele a redundanciáktól mentes strukturális felépítés. Jelen pillanatban a kormányzatra az informatikai többfejűség és komolytalanság a jellemző, ezért a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportja kevésnek tartja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium új, infokommunikációs ügyekért felelős szakállamtitkári posztjának létrehozását. A Fidesz mindemellett azt kéri az új államtitkártól, hogy segítse elő az e-befogadás folyamatát Magyarországon, hiszen a mára kialakult digitális szakadék csökkentése több, mint 5 millió ember közös ügye. Erre az állam biztosítson konkrét forrásokat! Fontosnak tarjuk az egységes informatikai rendszerek kialakítását a közigazgatás minden szintjén, valamint a távoktatás és a távmunka lehetőségének megteremtését és támogatását. Reméljük azt is, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt és figyelmet fordítanak majd a civil szervezetek véleményére. A közösségi terek informatikai megtámogatása szintén közfeladat, ezen a területen is van mit pótolni. Az infokommunikációs szektornak a stagnáló gazdaság növekedést beindító motorjaként kell funkcionálnia. A stabil és átlátható környezet megteremtése kormányzati felelősség, Munkacsoportunk ehhez minden szakmai segítséget megad.

Dr. Nyitrai Zsolt
országgyűlési képviselő,
a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának vezetője
Kiadó: FIDESZ
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását