2024. május 11. - Ferenc

Elítélték a volt vezetőt

Elítélték a Duna Profit korábbi vezetőjét, valamint öt társát Kecskeméten - értesült a HavariaPress. A Duna Profit Ingatlanbefektetési és Hasznosítási Szövetkezettel kapcsolatban álló cégek vezetőit, akik összejátszva a szövetkezettel többmilliárdos ingat
2008. március 27. csütörtök 07:54 - Hírextra

A 2001-ben alapított Duna Profit, több mint 3000 kisbefektető pénzével sáfárkodott úgy, hogy 2004-re gyakorlatilag tönkrement, el kellett rendelni felszámolását. A szövetkezet vezetőit tavaly szeptemberben súlyos évekre ítélte Szombathelyen a bíróság.

A mostani per az ügy oldalhajtása: azok a cégvezetők álltak a szövetkezet egykori vezetőjével együtt a vádlottak padján, akik felelősek a Duna Profit tönkretételében. A szövetkezettel kapcsolatban álló vállalkozások ingatlanokat vásároltak, azok értékét mesterségesen felsrófolták, majd a kisbefektetők pénzével működő Duna Profitnak adták el több száz százalékos haszonnal. A szövetkezet és az ingatlanokat annak eladó cégek összejátszottak a hatalmas profit elérésének érdekében. Jellemző a módszerükre a dunafalvai eset, mikor is az egyik cég egy árterületen lévő, legfeljebb négymillió forintot érő területet vásárolt meg értékén, majd azt először 80 millió, aztán 224 millió forintra becsültettek, s adtak el a szövetkezetnek.

A szövetkezettel összejátszó cégek szállodákat, Bács-Kiskun megyei fürdőket is vásároltak, majd valódi értékük sokszorosáért adták azokat tovább a Duna Profitnak. A bíróság az ügy elsőrendű vádlottját 7 és fél év börtönre, a másodrendűt 4 év börtönre ítélte. Két vádlott csupán pénzbüntetést kapott - esetükben, mivel elfogadták a döntést - az ítélet jogerőre is emelkedett. A vádlottak padján álló további két cégvezető felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ítéletek csak a pénzbüntetést kapott két vádlott esetében jogerősek, a többiek fellebbeztek.

Forrás: HavariaPress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását