2024. október 7. - Amália

Vécémobillal Kínába

Kínába készülnek az Összoroszországi Vécéegyesület tagjai különleges vécémobiljukkal, hogy egyrészt az illemhelyjárművet bemutassák Kínában, másrészt a helyszínen tanulmányozzák, milyen sikerrel készült fel Kína az olimpiára a mellékhelyiségek ügyében.
2008. március 25. kedd 11:51 - Hírextra

Vlagyimir Mokszunov, az egyesület alapító elnöke a Komszomolszkaja Pravda című lapnak elmondta, hogy augusztus elején indulnak, és a tervek szerint 12 nap alatt, éppen az olimpia kezdetére érnek Pekingbe.

Mokszunov Moszkva melletti házában vécémúzeumot rendezett be, ahol a gyűjtemény számos más darabja mellett csak az ősi kerti bódékból már több mint 30 áll.

Vécémobilja tavaly október végére készült el egy OKA típusú személyautóból, amelynek hátsó felébe az általa konstruált, igen korszerű illemhelyet, az úgynevezett "jövő vécéjét" építették be.

Ez tekintettel van a környezetvédelmi szempontokra, nem használ vizet és külön tárolja az eltérő állagú végtermékeket.

A kézmosó csap fertőtlenítő folyadékot permetez az alá tartott kézre, majd higiénikus papírtörölközőt kínál. A fülkében különleges szellőztető berendezés gondoskodik a szagmentességről.

Az önjáró árnyékszék internacionalista, vagy ha úgy tetszik, kozmopolita jellegével is kitűnik, amennyiben a teljesen eltérő szokásokat követő európaiaknak, ázsiaiaknak és például kaukázusiaknak egyforma kényelmet biztosít.

A Vécémobillal Mokszunov és egyesületének küldöttsége tavaly október 30-án egy moszkvai műemlék illemhely elől 12 európai országot érintő körútra indult, már akkor azzal a tervvel, hogy egy második szakaszban kelet felé is tesznek majd hasonló - Mongóliába, Kínába és Koreába vezető - körutat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását