2024. április 19. - Emma

Folytatódik a nyílt gerinccel született kisfiú édesanyjának harca

Kézhez kapta a Csongrád Megyei Bíróság ítéletet, majd ismét fellebbezett, most a Szegedi Ítélőtáblához az az édesanya, aki a szentesi kórházat perelte be, miután az intézményben nem vették észre magzatának súlyos fejlődési rendellenességeit- tájékoztatta
2008. március 25. kedd 16:44 - Hírextra

Korábban Blázsik Ildikó a távirati irodának elmondta: az előző eljárás miatt másfél millió forintos bírósági költséget kell megfizetnie, ezt a testület most elengedte, de jelenleg is csaknem háromszázezer forintot kellene megtérítenie. A nyílt gerinccel született kisfiú édesanyja ezt sem tudja kifizetni, ráadásul továbbra sem érti, hogy miért nem a kórházat marasztalták el.

Az asszony elmondta: kisfia betegségéről a terhesség harminckettedik hetéig semmit nem tudott. Akkor fogadott orvosa Szentesről Szegedre küldte, genetikai ultrahangra, miután egy vizsgálat az agykamrák tágasságát mutatta ki a magzatnál.

Szegeden több csigolyára kiterjedő nyílt gerincet és nagy fokú agykamra tágulatot diagnosztizáltak. A kicsi születésekor, 2005. augusztus 7-én azonban kiderült, hogy egy két és fél centiméteres koponyahiánya is van a csecsemőnek. Ezt azóta megműtötték, és a kisfiú egy úgynevezett söntöt is kapott, hogy a felgyülemlett agyvizet elvezessék a koponyájából.

Az édesanya szerint a kórház ugyan elismerte a diagnosztikus tévedést, ám a bíróság úgy találta, ez nem róható fel az asszony orvosának.

Az édesanya fellebbezéssel továbbra is azt szeretné elérni, hogy kártérítést kapjon, valamint a kisfiú valamilyen életjáradékban részesüljön, hisz magát eltartani soha nem lesz képes - mondta az édesanya.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását