2024. április 19. - Emma

Magyarországot akarja körbejárni - szekérrel

Húsvéttől pünkösdig Aranyi László szegedi szekérhúzó egész Magyarországot akarja körbejárni, a hatvanegy éves sportember csaknem négymázsás szekerével szombaton indult 1500 kilométeres útjára a szegedi városháza elől.
2008. március 22. szombat 15:03 - Hírextra
A negyvennyolc esztendeje sportoló férfi célja, hogy példát mutasson a fiatal nemzedéknek, hirdesse az egészséges életmód, a sport jelentőségét és küzdjön a drogmentes életért.

A rekordkísérlet első napján Székutasig húzza különleges szekerét Aranyi László, majd Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc és Vác érintésével folytatja útját. A Dunántúlon ellátogat Kocs községbe, majd Győrnek veszi az irányt, Szombathely és Villány érintésével Mohácsnál kell újra át a Dunán és tervei szerint május 10-én ér vissza Szegedre. A szekeret húzó férfit kerékpáron Debrecenig elkíséri 81 esztendős barátja, Csamangó Ferenc, egy segítője pedig az egész út során vele tart, dokumentálandó a rekordot.

Aranyi László elmondta, főként plébániákon alszanak majd, de akkor sem esnek kétségbe, ha nem találnak szállást éjszakára, a szekérre minden szükséges eszközt - sátrat, hálózsákokat, gyorsfőzőt - fölpakoltak. Úgy számolja, hogy az Alföldön napi 40-50 kilométert tesznek majd meg. A hegyesebb, dombosabb vidékektől egy kicsit tart, de úgy látja, pünkösdre biztos visszaérnek a Tisza-partjára.
A sportember, aki két évvel ezelőtt huszonkét nap alatt tett meg 694 kilométert Záhonytól Szombathelyig különleges szekerével, a felkészülést már tavaly novemberben elkezdte. Az úszásból, futásból és kerékpározásból álló alapozó edzéseket január közepétől "szekeres" tréningek követték, amikor a férfi másnaponta tíz-húsz kilométert húzta üresen is hárommázsás járművét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását