2024. május 7. - Gizella

Johann Sebastian Bach János-passiója

A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódva a Budapesti Tavaszi Fesztiválon vasárnap este Johann Sebastian Bach János-passiója hangzik el a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben; szombaton két kamarazenei esemény közül is választhatnak a zenebarátok - közölték a
2008. március 21. péntek 10:47 - Hírextra
Az Angol Barokk Szólistákat és a Monteverdi Kórust a Művészetek Palotája egyik első vendégművésze, Sir John Eliot Gardiner vezényli. Az Evangelista szólamát Mark Padmore, Jézust pedig Dietrich Henschel énekli.

A brit dirigens 2000-ben, a Bach-évben hatalmas, világkörüli turnén járt a zeneszerző műveivel, és lemezre vette valamennyi Bach-kantátát, az oratorikus alkotásokról pedig úgy nyilatkozott: "miközben a kantátákkal foglalkoztam, rájöttem, hogy a passiók mennyire hozzátartoznak a kantáták alkotta ciklushoz. A Bachhal való foglalkozást nem lehet abbahagyni."

A János-passió Bach életében négy különböző változatban hangzott el: az első 1724-ben, a második 1725-ben, a harmadik az 1730-as évek első felében, a negyedik pedig 1748-ban vagy 1749-ben. Feltételezhető, hogy Bach a bibliai történet, János evangéliuma egyes mozzanatainak drámai megragadására törekedett.

Szombaton az MTA Roosevelt téri dísztermében zongoranégyesek hallhatók Stuller Gyula Svájcban élő magyar hegedűművész, Yukari Shimanuki brácsaművész, Perényi Miklós cselló- és Várjon Dénes zongoraművész előadásában. Az összeszokott csapatban a japán muzsikusnak is van magyar kötődése: Gérecz Árpád híres magyar hegedűművész mesteriskolájában tanult.

Gustav Mahler kevés kamaraművet komponált, a koncerten megszólaló a-moll tétel valószínűleg egy tervezett kamaradarab nyitótétele lett volna. Mozart g-moll zongoranégyese Bécsben keletkezett: bár a közreadását vállaló Hofmeister arra kérte a szerzőt, komponáljon „népszerűbb, közérthetőbb” nyelven, Mozart ezt kereken visszautasította. Brahms az 1850-es évek közepén komponálta a g-moll zongoranégyest, amelyet Magyarországon maga Brahms mutatott be 1867-ben, a Grün Kvartett tagjaival.

A Magyar Rádió Márványtermében a „Vendégünk egy város – Kolozsvár köszönti Budapestet” című sorozatban az Arcadia Vonósnégyes lép föl, ugyancsak szombaton este.

Adrian Pop kolozsvári zeneszerző 8 bagatell vonósnégyesre című, 1996-ban komponált alkotását játsszák először. Felcsendül a román zenei élet meghatározó személyiségének, Pascal Bentoiunak is az egyik leggyakrabban játszott kompozíciója, a Cvartetul Consonantelor (A konszonanciák vonósnégyese). Az esten elhangzik Joseph Haydn C-dúr vonósnégyese is, amely egyik kiadásának címlapját díszítő napkorong miatt a Nap-kvartettekként is ismert ciklus egyik darabja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását