2024. április 16. - Csongor

A Fidesz üdvözli Koszovó elismerését

A Fidesz üdvözli, hogy Magyarország elismerte a független Koszovót, de úgy véli, hogy a magyar kormánynak nem kellett volna ennyi ideig várnia - mondta Balla Mihály, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
2008. március 19. szerda 16:44 - Hírextra
"A magyar kormány külpolitikájának koncepciótlansága és határozatlansága rányomta bélyegét Koszovó ügyére is, hiszen az elismerést már régóta meg lehetett volna tenni, nem kellett volna ennyi ideig várni, bár tudjuk azt is, hogy ennek döntésnek a meghozatala nagyon kényes kérdés" - mondta Balla Mihály, emlékeztetve arra, hogy a Fidesz Koszovó függetlenségének kikiáltása óta sürgette, hogy Magyarország ismerje el az államot.

Arra a felvetésre, hogy a kormány szerint azért vártak az elismeréssel, mert a március 15-ei nemzeti ünnepségen nem akarták, hogy atrocitások érjék a magyar kisebbséget, Balla Mihály azt mondta, inkább "egyfajta tanácstalanság" lehetett az ok. Hozzátette: a vajdasági magyarok Koszovó mielőbbi elismerését kérték.

A politikus a Fidesz nevében arra hívta fel a kormányt, hogy ígéretéhez híven határozottan lépjen fel a vajdasági magyar kisebbség jogainak érvényesülése érdekében, mert mint mondta, mindent meg kell tenni azért, hogy az ő biztonságuk és nyugalmuk Koszovó elismerése után se szenvedjen csorbát.

Balla Mihály hangsúlyozta: a Fidesz Koszovó függetlenségének kikiáltása óta javasolta a kormánynak, hogy ne tartson fenn feleslegesen bizonytalan helyzetet, mert ez a szerb radikális erők felerősödését segítheti.

"Magyarország nem bátoríthatja azokat a szerb erőket, amelyek azt gondolják, hogy Koszovót meg lehet tartani" - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását