2024. május 7. - Gizella

Határidőn túli fellebbezés

A jogvesztő eljárási határidő elmulasztása miatt megszűntette a Közbeszerzési Döntőbizottság azt az eljárást, amelyet Eger városa kezdeményezett a hevesi megyegyűlés ellen a Heves Megyei Kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat miatt - tájékoztatta a megye
2008. március 18. kedd 12:19 - Hírextra

Benkár József elmondta: Eger önkormányzata annak megállapítását kérte a döntőbizottságtól, hogy a megyegyűlés jogellenesen mellőzte a közbeszerzési eljárást.

A Közbeszerzési Döntőbizottság indokolása szerint a kérelmező hónapokon keresztül tudomással bírt a közbeszerzési eljárás mellőzésével folytatott pályáztatásról, azonban a jogorvoslati kérelem benyújtásának lehetőségével csak akkor élt, amikor számára kedvezőtlen eredmény született - tolmácsolta a határozatot a főjegyző.

Benkár József emlékeztetett arra, hogy a megyegyűlés már november végén, nyilvános ülésen döntött a pályázati felhívásról, majd a sajtóban is közétette a tenderkiírást. A tenderbontásra, amelyre két pályázat mellett Eger városa ajánlatot nyújtott be, január 21-én került sor.

A döntőbizottság szerint a vélt jogsértés megtörténtétől számított 90 napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet, a pályázatkiírás a döntést követően, december 10-én a sajtóban is napvilágot látott.
Jogsértő döntés esetén pedig 15 napja van a kérelmezőnek a jogorvoslati kérelem előterjesztésére. A pályázatok felbontása pedig 2008. január 21-én a bontási jegyzőkönyv szerint a kérelmező képviselőjének jelenlétében megtörtént.

Vagyis a döntőbizottság álláspontja szerint legkésőbb ebben az időpontban egyértelműen tudomást szerzett a kérelmező a pályázat benyújtásáról és az általa jogsértőnek tartott pályázati eljárás folytatásáról, tehát ez a legkésőbbi időpont, amelyhez képest 15 napon belül kellett volna előterjesztenie jogorvoslati kérelmét.

Ezt viszont késve, csak március 6-án, vagyis csak a pályázat február 29-i eredményhirdetése után tette meg - mondta a főjegyző.

Korábban a megyegyűlés Fidesz-frakciója is a pályázati folyamat felülvizsgálatát, a pályázat érvénytelenné nyilvánítását kérte az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivataltól.
A frakció azt is indítványozta: a közigazgatási hivatal kérje fel a Közbeszerzési Döntőbizottságot annak megállapítására, hogy a közbeszerzési törvény megkerülésével folyt a pályázati eljárás.

A Heves Megyei Közgyűlés február 29-én nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé a HospInvest Zrt.-t. A cég sikeres szerződéskötés esetén 20 évig működtetheti az intézményt.

A kórház 1300 dolgozója közül 918-an írták alá azt a nyilatkozatot, amely szerint nem hajlandók lemondani közalkalmazotti jogviszonyukról.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását