2024. július 17. - Endre, Elek

Fejszével verte agyon ivócimboráját

Még a hétvégén őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatalembert, aki a gyanú szerint egy fejszével agyonverte ivócimboráját, majd baleset látszatát keltve egy úttestre vonszolta a holttestet Eperjeskén - értesült a HavariaPress.
2008. március 17. hétfő 12:06 - Hírextra

 A tragikus eset még péntekre virradóra történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, az áldozat brutálisan megcsonkított holttestét pénteken hajnalban találták meg a község egyik utcáján. Az első feltevések balesetre utaltak, ám igen rövid időn belül kiderült, hogy gyilkosság történt.

A nyomozók 24 órán belül azonosították a feltételezett tettest is, és még a szombati napon őrizetbe vették a 20 éves fiatalembert. Az már a helyszíneléskor kiderült, hogy az áldozat egy egyedül élő, 35 éves helybeli férfi volt, akiről minden meghallgatott tanú egyöntetűen állította, hogy nem voltak haragosai. Kiderült viszont, hogy az elhunyt az előző estét barátaival töltötte a helyi kocsmában, s a kiterjedt adatgyűjtés az egyik, 20 éves ivócimborára terelte a gyanút.

A szintén eperjeskei fiatalember kihallgatásakor beismerte tettét, és elmondta: a közös italozás után elbúcsúztak harmadik társuktól, de ők ketten még kint maradtak az utcán, és azon szólalkoztak össze, hogy a sértett már nem akart többet inni.

A kölcsönös szidalmazás vége az lett, hogy az elkövető ököllel leütötte és megtaposta áldozatát, majd közeli házához ment egy fejszéért. Visszatérve mintegy 60 méteren keresztül vonszolva egy lámpa alá húzta az eszméletlen áldozatot, majd számos alkalommal lesújtott rá a fejszével. Ezután ruháját és a fejszét a gaz közé dobta, ahol a nyomozók rövidesen minden bűnjelet megtaláltak. A rendőrség őrizetbe vette a büntetett előéletű 20 éves fiatalembert, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását