2024. május 9. - Gergely

Eredményes a fővárosi koalíciós együttműködés

A fővárosi SZDSZ a véleménykülönbségek ellenére eredményesnek tartja az MSZP-vel való koalíciós együttműködést, s 2010 után is közös koalíciós kormányzásra törekszenek - jelentette ki John Emese frakcióvezető egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen.
2008. március 13. csütörtök 18:57 - Hírextra

A liberális politikus szerint az egyfős önkormányzati többség ellenére mindig meg tudják hozni a fontos döntéseket, úgy mint legutóbb a költségvetést. A döntések esetenként azért lassúak, mivel az SZDSZ-ben nem kötelező jellegű, hanem döntően lelkiismereti szavazások vannak. Az SZDSZ-frakció ugyanis "nem a birkák gyülekezete", ez jórészt igaz az MSZP-frakcióra is, szemben az ellenzékkel, ahol ritka, hogy egy képviselőnek más véleménye van mint frakciójának, többnyire "birka módra viselkednek" - jegyezte meg. Példaként említette a Magyar Gárdát elítélő közös nyilatkozattervezetet, amit szerinte biztos, hogy támogattak volna ellenzéki oldalról is, ha a képviselők eltérhetnének a szavazásoknál a frakció álláspontjától. A frakcióvezető felrótta az ellenzéknek azt is, hogy szakpolitikai kérdésekben sem foglalnak állást, alapvetően mindenben az a véleményük, hogy "nem" a koalíció javaslatára.

A kormánypártok idei költségvetési egyeztetését sikeresnek tartják, mivel "önmérsékletet mutatott a koalíciós partner". Nem befolyásolta a költségvetést az sem, hogy viták zajlottak a szocialisták által szorgalmazott egészségügyi szerkezetátalakításról. A költségvetés kapcsán "az SZDSZ zsarolásnak nem enged", s ezután sem teszi ezt - jegyezte meg.

Az észak-budai kórházak integrációjáról tavaly lezajlott koalíciós vitához hasonlította a frakcióvezető a szocialista Horváth Csaba által fémjelzett egészségügyi szerkezetátalakítási elképzelés kapcsán kialakult nézetkülönbséget. John Emese cáfolta a szocialisták két nappal korábbi tájékoztatóján elhangzottakat, s leszögezte, hogy a közgyűlés csak arról döntött, hogy támogatja a főpolgármester-helyettes egészségügyi szerkezetátalakítási koncepcióját. Ez azt jelenti, hogy a műhelymunkákat folytatni kell, mivel ebben a kérdésben nézeteltérés van a koalícióban. Az SZDSZ szerint alternatívákat is vizsgálni kell, annak ellenére, hogy a javaslat fő irányával egyetértenek. Egyebek közt azzal sem foglalkozik az MSZP javaslata, hogy miért is működne jobban az általuk szorgalmazott új struktúra, amelyben közös gazdasági társaságba vonnák össze a kórházakat.

Az SZDSZ a kórházak biztonságos működésére törekszik, s nem szeretnék, ha egy új, nagy BKV jönne létre, amely súlyánál fogva kikényszeríthetné a pótlólagos önkormányzati támogatásokat. A vizitdíj és a kórházi napidíj visszapótlása kapcsán is előzetes egyeztetést, megállapodást sürget az SZDSZ. A frakcióvezető szerint hiába jelezték ugyanis a szocialisták, hogy visszapótolják a kieső 800 millió forintot, amíg erről nincs közgyűlési döntés, ez nem egyéb politikai kinyilatkoztatásnál.

John Emese úgy véli, hogy az egészségügyi szerkezetátalakításokban lesznek előrelépések, de azt a gyors ütemet, amit a szocialisták javasoltak, "nem tartják betarthatónak". Nem lehet ugyanis egy ütemtervet addig megfogalmazni, amíg nem tudni, hogy milyen lépések követik majd egymást. Az biztos, hogy ebbe "több beleszólásuk lesz az SZDSZ szakértőinek" - jegyezte meg.

A frakcióvezető cáfolta Horváth Csaba korábbi azon kijelentését is, miszerint csupán irodalmi vita lenne az, hogy milyen határozatot is fogadott el a közgyűlés az egészségügyi szerkezetátalakításról. Felhívta a figyelmet a szocialisták tájékoztatóján elhangzott új tényezőre, miszerint a következő években akár 60 milliárd forintra is szükség lehet az egészségügyi szerkezet átalakításához. Az oktatási rendszer múlt évi átalakítására utalva megjegyezte: egyértelműen látható, hogy minden ilyen nagy átalakítás jóval többe került annál, mint amennyit terveztek. Mint mondta, a kórházak 12 ezer dolgozója közalkalmazotti munkaviszonyának megszűnése is komoly összeget jelenthet, még akkor is, ha fejenként átlagosan egymillió forinttal számolnak. Emellett sok pénz kell a kórházak egységes informatikájára, s tisztázatlannak látják a kórház zrt. "központi vízfej" kérdéskörét is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását