2024. március 29. - Auguszta

Pedofil bűnök a volt rendőr számláján

Megrontás, kerítés, tiltott pornográf felvételek készítése és más bűncselekmények miatt vádemelést javasolnak egy volt rendőr, S. T. és társai ellen. A fő gyanúsított a rendőrség előnyugdíját élvezi, civilként pedig a fővárosi és a szigetszentmiklósi kézi
2008. március 12. szerda 08:53 - Hírextra

Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást és a székesfehérvári, illetve a fővárosi ügyészségre küldte az iratokat a gárdonyi és a budapesti rendőrség S. T. és társai ügyében, akiket megrontással, kerítéssel, tiltott pornográf felvételek készítésével és tartásával gyanúsítanak - olvasható a napilapban.

A Magyar Nemzet ismertetése szerint az egykori szigetszentmiklósi rendőr "saját szórakoztatására" állami gondozott, csellengő, hajléktalan gyermekeket kutattatott fel, akik pénzért homoszexuális szolgáltatást nyújtottak. A gárdonyi ügyről a kapitányság vezetőjétől, Sági Jánostól a lap megtudta: az előzetes letartóztatásban lévő S. T. az adatok szerint 2006 novembere és 2007 júniusa között pénzt adott fiatalkorúaknak arra, hogy martonvásári és környéki fiatal fiúkat szexuális kapcsolat létesítésére vegyenek rá.

A pedofil bűncselekményekkel gyanúsított férfi húsz évig dolgozott a szigetszentmiklósi rendőrség munkatársaként - írta a lap.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását